AUTISTA

„Azóta totál káosz az életünk” – költözésük napján tudta meg a négygyerekes Kornélia, hogy nem indul el az oktatás Iványiék iskolájában

„Azóta totál káosz az életünk” – költözésük napján tudta meg a négygyerekes Kornélia, hogy nem indul el az oktatás Iványiék iskolájában

7:07
Házon kívülMit tehet a szülő, ha autista gyereke az életére tör?
2024. november 11. 10:26

Mit tehet a szülő, ha autista gyereke az életére tör?

A következő riport egy szerencsére ritka, de elképesztően ritka élethelyzetet mutat be. Két családét, amelyek rettegésben élnek a nagykamasz fiuktól. Mind a két tinédzser autista és éppen olyan korszakukat élik, amikor nagyon agresszívek. A családtagok szó szerint féltik az életüket. Közben keresik a megoldást és az állami intézményrendszertől várnak valami fajta segítséget. Persze nehogy azt gondolják, hogy minden autista ilyen. Ez egyáltalán nem igaz. 
1:40
HíradóFöldön, vízen és a levegőből is keresik a német hatóságok az eltűnt 6 éves autista kisfiút
2024. április 29. 19:13

Földön, vízen és a levegőből is keresik a német hatóságok az eltűnt 6 éves autista kisfiút

A német rendőrség nem adja fel, hogy megtalálja az egy hete eltűnt autista kisfiút. A 6 éves Arian az észak-németországi Bremervörde település határában található Elmből tűnt el, a térfigyelő kamerák felvételein az erdő felé szaladt. Arian nehezen fejezi ki magát, alig reagál, ha hozzászólnak, ezért keresői lufikat, tűzijátékot és a magasba kivetített fényt is bevetettek, hogy előcsalogassák. Vasárnap már 1200 katona kutatta át a területet, hiába.
2:12
HíradóNincs felkészülve a közoktatás az autista személyekre, égető problémáról beszél a szakember
2024. április 2. 18:49

Nincs felkészülve a közoktatás az autista személyekre, égető problémáról beszél a szakember

A 150 ezer érintett ember nagyjából harmada önálló életvitelre is képes lehet, de ehhez megfelelő segítséget és oktatást kell kapniuk, mondják az Autisták Országos Szövetségénél. Szerintük a közoktatás Magyarországon erre egyelőre nincs felkészülve. Az Autizmus Világnapján egy alapítvány aukciót indított. Egy luxusautót árvereznek el, a befolyt összeget pedig autistákkal foglalkozó lakóotthonok kapják. 
3:42
ReggeliSzakértő a Mauglinak csúfolt kisfiúról: Ennek semmilyen gyerekkel nem lenne szabad megtörténnie
2024. március 6. 10:11

Szakértő a Mauglinak csúfolt kisfiúról: Ennek semmilyen gyerekkel nem lenne szabad megtörténnie

A Mauglinak csúfolt autista kisfiú esetével első sorban az óvodákra irányult a figyelem, de dr. Havasi Ágnes emlékeztetett: nemcsak az óvodákban nincs elég szakember, hanem iskolákban és a felnőtt ellátásban sem. Az Autizmus Alapítvány 30 éve dolgozik azon, hogy a pedagógusokat hozzásegítse a megfelelő szaktudáshoz. A konkrét esetről azt mondta, nehéz szakmailag értelmezni, mert ebből a szakma teljesen hiányzik.
5:58
Reggeli„Ha nem derül ki a gyerekről már az óvodában, hogy autista, akkor végigszenvedi a közoktatást”
2024. március 6. 8:39

„Ha nem derül ki a gyerekről már az óvodában, hogy autista, akkor végigszenvedi a közoktatást”

Gosztola Réka középiskolai tanár, a PDSZ országos küldöttje és egy autista gyermek édesanyja. A pedagógus arról beszélt, az autizmussal élő gyerekek esetében az egyik legnagyobb probléma, hogy nem jutnak időben diagnózishoz, így kénytelen végigszenvedni a közoktatást. A szakértő szerint a Mauglinak csúfolt kisfiú esete rávilágít a rendszer hibáira, és arra, hogy szerinte a törvény szövegében is pontatlanság van. 
2:07
HíradóUgyanoda kéne járatni a gyerekét, ahol Mauglinak csúfolták az óvónők
2024. március 4. 17:17

Ugyanoda kéne járatni a gyerekét, ahol Mauglinak csúfolták az óvónők

Hiába szeretné másik óvodába íratni az autizmussal élő kisfiát, akit Mauglinak csúfoltak az óvónők – erre panaszkodik az anya. Azt mondja, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat ugyanazt az intézményt jelölte ki, ahol korábban verbálisan bántották a gyerekét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az lenne a legfontosabb, hogy a fiú biztonságos közegbe kerülhessen. Az ügyben sem az illetékes szakszolgálat, sem pedig az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nem válaszolt az RTL Híradó megkeresésére. 
2:21
HíradóÉppen a legdurvábban mauglizó óvónőt nem küldték el
2024. február 2. 17:48

Éppen a legdurvábban mauglizó óvónőt nem küldték el

Éppen azt az óvónőt nem küldték el egy III. kerületi óvodából, aki Mauglinak gúnyolt egy 5 éves, beszélni nem tudó, autizmussal élő kisfiút. Néhány napja számoltunk be arról, hogy a gyerek anyukája titokban hangfelvételt készített arról, ahogy 3 óvónő bántja a kisfiát. A nő most szeretné megtudni, hogy az óvónő miért foglalkozhat továbbra is gyerekekkel az intézményben, de az illetékes tankerülettől sem kapott rá választ. A Híradóval viszont azt közölték, hogy minden a három esetben arányosan intézkedtek. Az óvónő figyelmeztetést kapott.
2:30
HíradóHangfelvételt készített az anyuka arról, ahogy Mauglinak hívják és ordítoznak az óvónők autista kisfiával
2024. január 29. 18:33

Hangfelvételt készített az anyuka arról, ahogy Mauglinak hívják és ordítoznak az óvónők autista kisfiával

Mauglinak hívták, folyamatosan kiabáltak vele, és szavakkal bántottak egy ötéves, autizmussal élő kisfiút egy III. kerületi óvodában. Ez úgy derült ki, hogy az anyuka titokban hangfelvételt készített arról, hogy mi történik a csoportszobában. Az ügyben vizsgálatot indítottak, hétfőn azonnali hatállyal felmondtak az érintett óvodai dolgozóknak.
18:43
Híradó„A kis magzat már az anyuka hasában autista” – egyre több diagnosztizált eset van Magyarországon
2024. január 27. 15:53

„A kis magzat már az anyuka hasában autista” – egyre több diagnosztizált eset van Magyarországon

A KSH által közzétett statisztikák szerint, legutóbbi népszámlálási adatok alapján, a 19 év alatti autisták száma megháromszorozódott 2011-hez képest. A RTL két szakemberrel kereste a választ arra, vajon tényleg több autizmus-spektrumzavarral küzdő ember van, vagy más áll a számok növekedésének hátterében. Vétek Zsófi pszichológus, gyógypedagógus és Dr. Túri Anna képzésben lévő pszichiáter nemcsak arra a kérdésre válaszoltak, vajon milyen társadalmi megítélése van az autizmusnak, és hogyan boldogulhatnak az érintettek, hanem arra is kitértek, hogyan és mikor vehetik észre a szülők, ha érdemes lenne szakemberhez fordulni.
1:57
HíradóKutyás keresők találták meg egy nap után a szántóföldön az elkóborolt autista kisfiút
2023. március 29. 18:21

Kutyás keresők találták meg egy nap után a szántóföldön az elkóborolt autista kisfiút

Még érződik a félelem a gyereken – ezt mondta Híradónknak annak az autista kisfiúnak az édesanyja, aki hétfőn délután tűnt el tolna-mözsi otthonából. A hatalmas szél kicsapta a kaput, az ötéves Gergő így jutott ki. Csaknem egy napon keresztül, több mint 500-an keresték önkéntesek, rendőrök és a TEK munkatársai. Kedden délután két kutyás kereső talált rá a kisfiúra a szántóföldön.
1:34
HíradóÖtmillió forintot érő zongorát kapott egy vadidegentől az autista kisfiú, akit Mozarthoz hasonlítanak
2023. január 14. 18:02

Ötmillió forintot érő zongorát kapott egy vadidegentől az autista kisfiú, akit Mozarthoz hasonlítanak

Vadidegentől kapott ajándékba értékes zongorát az Egyesült Államokban az a 11 éves autista fiú, akit Mozarthoz hasonlítanak. Jude tehetségét másfél éve véletlenül fedezte fel az apja. Zongorajátéka akkora sikert ért el a közösségi oldalakon, hogy ősszel tévériport is készült róla. Ezt látva döntötte el az adományozó, hogy hangszert vesz a fiúnak.
2:05
HíradóTíz év után megkapta a kártérítést az autista fia jogaiért küzdő édesanya
2020. november 20. 17:18

Tíz év után megkapta a kártérítést az autista fia jogaiért küzdő édesanya

Tíz év küzdelem után megkapta a kártérítést az a Heves megyei édesanya, aki autista fia jogaiért fordult a bírósághoz. Az RTL a Házon Kívülben mutatta be a családot. Az édesanya szerint gyermeke, aki speciális nevelési igényű, nem kapta meg a megfelelő fejlesztéseket óvodás korában. A fiú most tizenhat éves. Az új egri városvezetés egyezséget kötött a családdal, majdnem kétmillió forintos kártérítést kaptak.
2:38
HíradóAzt hitték visszaél a rokkantkártyával, ezért rabosították
2019. február 6. 17:20

Azt hitték visszaél a rokkantkártyával, ezért rabosították

Órákig fogva tartották, nem mehetett mosdóba, és nem hívhatott ügyvédet egy budapesti rádiós műsorvezető, akit azért rabosítottak a rendőrök, mert azt feltételezték, hogy visszaélt a mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal. A nő azt mondta, gyógytornán lévő, súlyos autista gyermekére várakozott az autójánál, amikor a rendőrök igazoltatták és kérték, mutassa meg a gyereket. A nő ezt megtagadta, ezután rabosították. A rendőrségtől azt írták, nem igaz, hogy nem engedték ki a mosdóba nőt, vagy, hogy nem hívhatta az ügyvédjét. A műsorvezetővel készült beszélgetést ide kattintva meghallgathatja.  
2:02
HíradóKözösségi tér autistáknak
2018. november 12. 17:30

Közösségi tér autistáknak

Kávézó, csokizó, társasjátékozó és egyben pályaválasztási tanácsadó nyílt autizmussal élő fiataloknak. A helyet egy autistákkal foglalkozó nonprofit cég hozta létre magánadományokból. A szervezet már ötödik éve foglalkoztat csokiműhelyében autista fiatalokat. A ma megnyílt közösségi térben halk zene szól majd és gyenge lesz világítás is. Ez azért fontos, mert autistákat gyakran bántja az erős fény és a nagy zaj.