ADÁSRÉSZLETEK

2:50
Éden Hotel„Ez nagyon érzéki volt” – elcsattantak az első csókok a luxushotelben
2023. november 22. 23:35

„Ez nagyon érzéki volt” – elcsattantak az első csókok a luxushotelben

A párosok egyik tagjának különböző ételeket kellett elfogyasztaniuk, partnerüknek pedig ki kellett találniuk, hogy pontosan mit majszoltak be. „Hányni fogok, undorodom a szagoktól” – panaszkodott Szani, de egyből jobb kedvre derült, amikor Viktor megcsókolta őt. „Felpezsdítő érzés volt, finom, puha volt a szája” – lelkesedett Viktor. Később Kyra és Csabi is csókokkal próbálták meg teljesíteni a feladatot, amit már Miller Dávid sem tudott szó nélkül hagyni: „Nem gondoltam volna, hogy 35 foknál is lehet itt melegebb!”
2:37
Éden Hotel„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította
2023. november 22. 23:35

„El tudnám magam képzelni melletted” – Zsófi bepróbálkozott Arninál, aki visszautasította

Arni egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Zsófi randira hívta őt, hiszen tudta jól, hogy nem közömbös a lány iránta. „Külsőre te vagy a zsánerem” – mondta Zsófi, aki úgy érzi, hogy egyáltalán nem taktikai szempontok miatt, sokkal inkább a köztük lévő szikra miatt közeledik Arni felé. A srác azonban kosarat adott neki, mert egyelőre képtelen volt hátba szúrni Csengét. „Nem akartam több feszültséget” – érvelt Arni.
4:17
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Egy szektát hoztál létre” – Görög Zita támadásba lendült, Nádai Anikó magára tette a célkeresztet
2023. november 22. 21:10

„Egy szektát hoztál létre” – Görög Zita támadásba lendült, Nádai Anikó magára tette a célkeresztet

Miután Görög Zita rájött, hogy ő lehet a következő kiszavazott, kihasználta a kerekasztal ceremóniát, hogy elterelje magáról a figyelmet. Miközben Zita megpróbálta másokra irányítani a reflektorfényt, Nádai Anikó is felszólalt. „Ez most egy kamikaze húzás lesz részemről” – mondta a műsorvezető, de nem foglalkozott vele és mindenki előtt levezette, hogy szerinte kik gyilkoltak eddig a kastélyban. 
3:43
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban„Láttam a szemében, hogy nem mond igazat” – Dobos Evelin már a hozzá legközelebb álló játékosban sem bízik
2023. november 22. 21:10

„Láttam a szemében, hogy nem mond igazat” – Dobos Evelin már a hozzá legközelebb álló játékosban sem bízik

Nádai Anikónak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban kezdete óta kialakult egy elmélete arról, hogy kik lehetnek gyilkosok a kastélyban. Elképzelését Dobos Evelinnel is megosztotta reggeli közben, aki ezek után úgy érezte, muszáj négyszemközt beszélnie egyik legnagyobb bizalmasával, Nagy Zsolttal.
7:59
Fókusz„A maffia, az alvilág, a kubai ellenforradalmárok és a CIA” – miattuk ölték meg Kennedyt?
2023. november 22. 20:11

„A maffia, az alvilág, a kubai ellenforradalmárok és a CIA” – miattuk ölték meg Kennedyt?

Hatvan éve ezen a napon gyilkolták meg John F. Kennedyt Dallasban. Ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb megválasztott és első katolikus elnöke. Kennedy volt a negyedik amerikai elnök, aki merénylet áldozata lett. A mai napig nem tisztázott, hogy kik és miért ölték meg. A Fókusz nemcsak a gyilkosság napját idézi fel, de azt is, hogy kiknek állhatott érdekében az elnök kiiktatása.
2:55
HíradóTűzszünetet tart Izrael és a Hamász, magyar származású túszok is szabadulhatnak
2023. november 22. 19:53

Tűzszünetet tart Izrael és a Hamász, magyar származású túszok is szabadulhatnak

Megszületett az alku Izrael és a Hamász között: 50 túsz szabadon engedéséért cserébe négynapos fegyverszünet lesz a Gáza övezetben, és izraeli börtönökből is szabadulhat 150 palesztin. A katari közvetítéssel nyélbe ütött megállapodás az előzetes információk szerint legkorábban csütörtök reggel léphet életbe, a feltételek alapján 3 magyar származású túsz is szabadulhat. Az izraeli kormányfő kijelentette: a háború ennek ellenére folytatódik.
2:34
HíradóKiköltöztek az Ostrom utcai magánklinikáról a Fidelitas-tagok, ahova a tavalyi választások előtt jelentkeztek be
2023. november 22. 19:50

Kiköltöztek az Ostrom utcai magánklinikáról a Fidelitas-tagok, ahova a tavalyi választások előtt jelentkeztek be

Kijelentkeztek a Fidelitas-tagok az I. kerületi magánklinika címéről, ahova tavaly az időközi önkormányzati választás előtt jelentkeztek be – erről a 24.hu írt. A hivatalos cégadatok szerint volt olyan aktivista, aki csak egy hónapig volt bejelentve az ingatlanban. A Momentumnál azt mondják, a Fidesz csak így tudta megnyerni a választást, és hasonló trükközésekre számítanak a jövő évi önkormányzati választásokon is. A Fidelitast hiába kerestük.
2:09
HíradóTíz évig nem pályázhatna trafiküzemeltetésre, aki kiszolgálja a 18 év alattiakat
2023. november 22. 19:45

Tíz évig nem pályázhatna trafiküzemeltetésre, aki kiszolgálja a 18 év alattiakat

Kizárhatják magukat a trafiküzemeltetésből azok a dohányboltosok, akik visszaeső szabálysértőként kiszolgálják a 18 éven aluliakat – egyebek között ezt a szigorítást is tartalmazza Lázár János miniszter kedden benyújtott törvényjavaslata. Már az első hiba is legalább egymillió forintos bírságot jelenthet. A javaslat szerint azonban új trafikok is nyílhatnak.
2:32
Híradó„Ha ezt elfogadják, nem a magyar embereknek, hanem kizárólag az Orbán-kormánynak lesz honvédsége” – így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány
2023. november 22. 19:36

„Ha ezt elfogadják, nem a magyar embereknek, hanem kizárólag az Orbán-kormánynak lesz honvédsége” – így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány

Az Országgyűlés helyett a honvédelmi miniszter dönthetne a jövőben a katonák jogállásáról, és jelenlegi formájukban nem alakulhatnak, és nem is működhetnek szakszervezetek a Honvédségnél. Egyebek mellett így módosítaná 12. alkalommal az Alaptörvényt a kormány. Ha elfogadják a módosítást, attól kezdve nem a magyar nemzetnek, hanem az Orbán-kormánynak lesz hadserege – reagált a Híradónak a honvédelmi bizottság szocialista alelnöke, Harangozó Tamás. A honvédszakszervezet tárgyalna a kormánnyal. 
2:08
FókuszKi gyilkolhatott az első éjszaka Krajnyák Lucával? – Sváby Andrásnak konkrét bizonyítéka van
2023. november 22. 19:35

Ki gyilkolhatott az első éjszaka Krajnyák Lucával? – Sváby Andrásnak konkrét bizonyítéka van

„Engem most tényleg meggyilkoltak. A lelkem egyik felét meggyilkolták” – mondta Sváby András, akinek mennie kellett Az Árulókból. A játék, akár a legjobb Agatha Christie-krimi, úgy szippantotta be a nézőket. Ártatlan őzikeszemei ellenére vagy éppen a tekintete miatt hamar lebukott az egyik áruló, az influenszer Krajnyák Luca. De ki gyilkolhatott első éjszaka vele együtt? Az első áldozatnak, Sváby Andrásnak egészen konkrét gyanúsítottja van. 
3:18
HíradóAkár egyszerű állampolgárokat is vizsgálat alá vonhatnak – jogsértőnek tartják a Fidesz szuverenitásvédelmi törvényét
2023. november 22. 19:29

Akár egyszerű állampolgárokat is vizsgálat alá vonhatnak – jogsértőnek tartják a Fidesz szuverenitásvédelmi törvényét

Akár három év börtönt is kaphat ezentúl a választásokon induló párt vagy jelölt, ha külföldről fogad el támogatást. Ez is szerepel a Fidesz szuverenitásvédelminek nevezett javaslatában, amit kedden késő este nyújtottak be az Országgyűlésnek. Egy hivatalt is felállítanának, ami a Társaság a Szabadságjogokért értelmezése szerint szinte bárkit vizsgálat alá vonhatna. A kormánypártok arra hivatkoznak, hogy meg kell védeni a magyar közéletet az idegen érdekektől. Az ellenzéki pártok szerint arra az orosz és kínai érdekeket szolgáló kormány jelenti a legnagyobb veszélyt.
2:07
HíradóA különleges bánásmódot igénylő gyerekek nem kapnak megfelelő ellátást a PSZ szerint
2023. november 22. 19:20

A különleges bánásmódot igénylő gyerekek nem kapnak megfelelő ellátást a PSZ szerint

Vizsgálatot indít az alapvető jogok biztosa az egységes gyógypedagógiai módszertani intézményekben – erről a Népszava írt. A vizsgálatot a Pedagógusok Szakszervezete kérte, a szervezet szerint ugyanis a különleges bánásmódot igénylő gyerekek nem kapnak megfelelő ellátást. Több jelzést kaptak a szakemberhiányról, és arról is, hogy a speciális iskolák egy részében a pedagógusok és a szülők szerint nem megfelelőek a körülmények. Omló vakolatról, rossz műszaki állapotról számoltak be. A Belügyminisztérium a Híradó megkeresésére közölte: figyelemmel kísérik a gyermekvédelmi intézmények működését. 
2:05
HíradóFüstölgött a trafóház Budaörsön, kis időre áramszünet volt a városban
2023. november 22. 19:01

Füstölgött a trafóház Budaörsön, kis időre áramszünet volt a városban

Egy füstölgő trafóház okozott riadalmat Budaörsön reggel. A lakók több durranást hallottak, azonnal hívták a tűzoltókat. Rövid időre a város harmadában elment az áram. Az egyik közeli társasház liftjében egy anya ragadt bent kisgyermekével, őket ki kellett szabadítani, a mentőállomás elektromos kapui sem nyíltak ki egy ideig. A szolgáltató azt mondta, zárlat okozta a meghibásodást. 
1:55
HíradóGyerekfejjel apa lett, anyagilag nem bírta – így védekezett a több budapesti üzletet kifosztó férfi
2023. november 22. 18:51

Gyerekfejjel apa lett, anyagilag nem bírta – így védekezett a több budapesti üzletet kifosztó férfi

Fiatalon lett apa, a gyerekeire nem volt elég pénze – ezzel védekezett az a fegyveres sorozatrabló, aki hat éve három budapesti üzletet fosztott ki. A szerdai előkészítő ülésen beismerte a rablásokat, de ítélet mégsem született, mert lejárt a távmeghallgatásra szánt online idő. Az ügyész kilenc évre küldené börtönbe, de hogy végül mennyi időt kell a rácsok mögött töltenie, az csak hétfőn derülhet ki.
1:29
HíradóTúladagolta a kórházban anyját az ápoló, 11 évet kapott első fokon
2023. november 22. 18:48

Túladagolta a kórházban anyját az ápoló, 11 évet kapott első fokon

Első fokon 11 évre ítélték az ápolónőt, aki a vád szerint morfin-túladagolással akarta megölni anyját a gyöngyösi kórházban két éve. A pszichés zavarokkal küzdő áldozatnak infúzión keresztül adta be a szert. Az asszony életveszélyes állapotba került, de sikerült megmenteni. Lányát emberölés kísérletében találták bűnösnek. A vádlott tagad és fellebbezett. 
2:07
HíradóGyilkosság miatt körözött amerikai férfi próbált bejutni Magyarországra, most kiadatási őrizetben van
2023. november 22. 18:48

Gyilkosság miatt körözött amerikai férfi próbált bejutni Magyarországra, most kiadatási őrizetben van

Két embert megölt, egyet pedig súlyosan megsebesített az a 21 éves amerikai férfi, akit még múlt héten fogtak el a rendőrök a záhonyi vasútállomásnál. Információink szerint áldozatait Svájcban késsel bántalmazta, majd több országon keresztül Ukrajnába menekült. Onnan próbált bejutni Magyarországra. A svájci hatóságok nemzetközi körözést adtak ki ellene. A férfit 40 napra kiadatási őrizetbe vették.  
1:26
HíradóMeghalt a kismama a kecskeméti balesetben, magzatát sikerült kiemelni és megmenteni
2023. november 22. 18:47

Meghalt a kismama a kecskeméti balesetben, magzatát sikerült kiemelni és megmenteni

Egy várandós nő életét vesztette, amikor kocsijával árokba hajtott és fának ütközött Kecskemét határában szerdán. A helyszínre két mentőhelikopter és egy koraszülöttmentő is érkezett. A terhessége utolsó harmadában járó kismama akkor már nem élt. A mentők megpróbálkoztak az újraélesztéssel, de egy idő után úgy döntöttek, kiemelik a magzatot. A helyszínen elvégezték a császármetszést, az újszülöttet szintén újra kellett éleszteni – ez sikerült. A kismama biztonsági öve mögötte volt bekapcsolva.
2:19
Híradó„Nem érdemelte ezt” – meghalt egy 18 éves fiú az első munkanapján a nádudvari üzemben, többtonnás betontömb nyomta agyon
2023. november 22. 18:39

„Nem érdemelte ezt” – meghalt egy 18 éves fiú az első munkanapján a nádudvari üzemben, többtonnás betontömb nyomta agyon

Agyonnyomott egy targoncáról lezuhanó többtonnás betondarab egy 18 éves fiút egy nádudvari üzemben két napja – értesült az RTL Híradó. Lászlót az első munkanapján érte halálos baleset, súlyos fejsérülést szenvedett – mondták a gyászolók. A mentők a helyszínen újraélesztették, mentőhelikopterrel kórházba vitték, de az orvosok már semmit nem tehettek, hogy megmentsék az életét. A családja még el tudott búcsúzni tőle. Szerettei választ várnak, hogy hogyan történhetett a baleset.
1:51
HíradóTöbben klórgázmérgezést kaptak a szombathelyi városi uszodában
2023. november 22. 18:31

Többen klórgázmérgezést kaptak a szombathelyi városi uszodában

Klórgázmérgezés miatt 11 embert szállítottak kórházba a szombathelyi uszodából. Az üzemeltető szerint a vegyszerszállítás után a hipós tartályba fejtették át a sósavat, a veszélyes gáz a szellőzőrendszeren keresztül pillanatok alatt bejutott a létesítménybe, ahol egy óvodás csoport is volt, de nekik nem esett bajuk. Azonnal kiürítették az épületet. Az üzemeltető belső vizsgálatot, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított. 
5:58
Reggeli„Olyan, mintha egy családban folyamatosan hazudnod kellene” –  Sváby András és Krajnyák Luca kulisszatitkokat árult el az Árulók forgatásáról
2023. november 22. 12:41

„Olyan, mintha egy családban folyamatosan hazudnod kellene” – Sváby András és Krajnyák Luca kulisszatitkokat árult el az Árulók forgatásáról

Krajnyák Luca és Sváby András viszonylag kevés időt töltött az Árulók című reality-ben. Amint András megtudta, hogy ártatlan, sejtette, hogy nem sokáig lesz maradása. Luca pedig, bár kezdetben nagyon élvezte a gyilkos szerepét, rá kellett jönnie, hogy a folyamatos hazudozás nagyon megterhelő feladat volt számára. Hogy a játékosok hogyan találkoztak először és volt-e lehetőségük egymással beszélgetni, kiderül a videóból. 
6:38
ReggeliJózan Laci a bokszmeccséről: Nem szabad úgy bemenni a ringbe, hogy félsz
2023. november 22. 11:51

Józan Laci a bokszmeccséről: Nem szabad úgy bemenni a ringbe, hogy félsz

Ahogy belépsz a ringbe, tudatosul benned, hogy ez egy monodráma, csak magadra számíthatsz – így értékelte vasárnapi bokszmeccsét Józan László. Laci kérte az edzőitől, hogy minden menet végén mondják el neki, hogy hogy áll. Amikor az első menet végén megtudta, hogy ellenfele jobb nála, átkattant valami az agyában. A színész arról is beszélt, hogyan készül a december 3-i összecsapásra Molnár Áronnal.
5:24
ReggeliPszichológus: Az online kapcsolódás olyan, mint nyílt törésre ragtapasz
2023. november 22. 10:52

Pszichológus: Az online kapcsolódás olyan, mint nyílt törésre ragtapasz

Csirmaz Luca pszichológusként azt tapasztalta, hogy nagyon sokan – főleg a fiatal felnőttek – küzdenek magánnyal. S bár látszólag 2023-ban mi sem egyszerűbb, mint az online térben kapcsolatot kialakítani, Luca szerint ez olyan, mintha nyílt törésre ragtapaszt tennénk. Úgy látja, sokaknak nincs mintája arra, hogy hogyan kell kapcsolódni. „Attól, hogy beszélgetek valakivel, nem azt jelenti, hogy kapcsolódóm és nem azt jelenti, hogy érzelmileg jelen vagyok” – mondta.
8:14
Házon kívülKorábban minden második autó gyorsan ment, most 1 százalék a gyorshajtók aránya – mi az a traffibox, amiért sorban állnak az önkormányzatok?
2023. november 22. 10:40

Korábban minden második autó gyorsan ment, most 1 százalék a gyorshajtók aránya – mi az a traffibox, amiért sorban állnak az önkormányzatok?

Két megrázó baleset után egyre több helyen kezdtek feltűnni az országban a fix traffipaxok, az úgynevezett traffiboxok, amikért, úgy tűnik, sorban állnak az önkormányzatok. A gyorshajtás ugyanis a közlekedési balesetek vezető halálozási oka. A boxokat jelzik az útvonaltervezők, így csak az nem lassít le előttük, aki nagyon nem figyel. Az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműnek tűnik, hogy jelentősen lassítják a forgalmat. A Házon kívül riportja.
7:08
ReggeliDrávucz Rita: Minél hamarabb találkoznak a gyerekek a mássággal, annál jobban elfogadják
2023. november 22. 10:12

Drávucz Rita: Minél hamarabb találkoznak a gyerekek a mássággal, annál jobban elfogadják

Drávucz Rita sajátos nevelési igényű gyermeket nevel. Kislánya, Flóra kerekesszékkel közlekedik és különböző fejlesztésekre jár. Azt mondja, ma már sokkal elfogadóbbak az emberek, mint évekkel korábban. Rita a Szerencsejáték Zrt. jószolgálati nagyköveteként azt is látja, hogy egyre több olyan akadálymentes játszótér épül, ahol az ép és a sajátos nevelési igényű, vagy mozgáskorlátozott gyerekek együtt játszhatnak.
5:05
ReggeliPál Marci: Én is konzervatív vagyok
2023. november 22. 10:11

Pál Marci: Én is konzervatív vagyok

Pál Marci számára ugyanúgy fontos a család, a gyerekek és a házasság intézménye. Azt mondja, inkább arról kellene szólnia diskurzusnak, hogy a különböző családtípusok között megtalálják a közös pontokat. Marci azt mondta, a hétköznapi életben nem szembesülnek diszkriminációval, ez viszont nagyfokú tervezést igényel. 7 éves kisfiuknak olyan iskolát kerestek, ahol a tanárok, a szülők és a gyerekek is elfogadóak a szivárványcsaládokkal szemben.
3:50
ReggeliKonkoly Ági: A csonka család kifejezéstől a hajam égnek áll
2023. november 22. 9:33

Konkoly Ági: A csonka család kifejezéstől a hajam égnek áll

Konkoly Ági egy 8 és 5 éves kislány anyukája. Férjével már 4 éve elváltak. Azt mondja, időnként találkozik lesajnáló tekintetekkel. Úgy érzi, míg a válás sokkal inkább ki van kiáltva traumaként a gyerekek számára, azzal kevésbé foglalkoznak, hogy milyen traumákat szenved el egy gyerek egy olyan családban, ahol folyamatos a feszültség vagy a szülők teljesen elhidegültek egymástól.
11:03
ReggeliA klasszikusként ismert család csak az ötvenes évek óta létezik – így változik a család fogalma
2023. november 22. 9:05

A klasszikusként ismert család csak az ötvenes évek óta létezik – így változik a család fogalma

A nukleáris család vagy klasszikus család nem olyan régóta létezik, az 50-as, 60-as évek előtt az volt a jellemző, hogy több generáció együtt élt – hívta fel a figyelmet Pál Marci. A Szivárványcsaládokért Alapítvány egy olyan kártyajátékot adott ki, amelynek az a célja, hogy beszélgetés induljon a különböző családtípusokról. Marci szerint a család fogalma folyamatosan változik, és a hatvanas évek szexuális forradalmához hasonlóan a család fogalmának meghatározásában is forradalom zajlik.
14:31
Házon kívül„Díszcigányokat néznek maguknak” – Győzike példája megmutatta, miért fontosak a Fidesznek a roma hírességek
2023. november 22. 6:01

„Díszcigányokat néznek maguknak” – Győzike példája megmutatta, miért fontosak a Fidesznek a roma hírességek

Gáspár Győző megjelent a családjával a Fradi VIP páholyában, tavaly első sorban vonult a Békemeneten, és nemrég azt mondta: szívét, lelkét, vérét adná a miniszterelnökért. De nem ő az egyetlen roma híresség, aki az elmúlt években feltűnt a Fidesz közelében. A Házon kívül szakértőkkel járt utána, mi lehet a kormánypárt célja a roma celebekkel. És mit szóltak Győzike hirtelen feltört nemzeti érzelmeihez és focirajongásához a szülőfalujában?