Múcska Gergő: A legjobb, ami történhetett, hogy Nini távozott, én pedig elkezdtem elfelejteni őt

Nemrég ültünk le beszélgetni, és máris nekiestél a gumicukornak. Nagyon éhes voltál?

Nagyon. Tudja a családom, hogy ez a kedvencem, és amikor kiestem, megkaptam, amit otthonról küldtek. A savanyú gumicukor a kedvencem.

Mi lett a sorsa a te csomagodnak?

Beejtették a vízbe. De utólag visszagondolva lehet, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett. Igaz, hogy jól esett volna látni a családomat egy fotón, de sokkal többet nyújtott, hogy hallhattam a hangjukat. Az elején féltem, hogy anyukámmal fogok beszélni, mert ha meghallottam volna a hangját, nem jutottam volna szóhoz. Végül az öcsémmel beszéltem, de így is gombóc volt a torkomban. Hála istennek kihúzott a mélyből, és kérdések nélkül válaszolt mindenre, amit szerettem volna tudni.

Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, nagyon családcentrikus vagy, anyukádat is nagyon szereted, és ebből jön az is, hogy meglehetősen tiszteled a nőket.

Kisgyerekkorunk óta úgy neveltek minket, hogy a nő az szent, és azóta nem is tudok másképp tekinteni rájuk. Nekem a családom a legfontosabb, bárki szidhat és beszólhat, de róluk nem mondhatnak rosszat, a családomért tűzbe megyek.

Ha már nőkről van szó, akkor Ninit is meg kell említenünk. Már az első feladatban együtt játszottatok, hogyan kezdődött a kapcsolatotok?

Amikor megérkeztem a játékba volt bennem egy kettős érzés. Nem tudtam, hogyan fognak rám reagálni a többiek, és mit vált ki belőlük, hogy nem voltam annyira ismert. Sokan ismerték is egymást korábban, de engem nem nagyon. Az első feladatnál kerültünk Ninivel egy csapatba. 

A helikopterezés annyi érzelmet felhozott bennem, jóformán csak néztem a semmibe, és folytak a könnyeim.

Az, hogy akkor ott volt mellettem, és láttam, mennyire élvezi ő is, nagyon megfogott. Aztán teltek a napok, és rengeteget tudtunk beszélni. Napról napra egyre jobban megismertük egymást, és amikor szükségünk volt a másikra, mindig ott voltunk egymásnak. Azt éreztem, hogy neki bármit elmondhatok. Az elején féltem, hogy a mikrokörnyezet mit hoz ki belőlünk, mert egy kapcsolatban sem egészséges, ha rögtön a legelejétől éjjel-nappal együtt vagytok. Komoly barátságot szőttünk.

Barátságot?

Az elején igen. De ami a legviccesebb, hogy a dzsungel úgy alakította a dolgainkat, hogy akarva akaratlanul közeledtünk egymáshoz. Amikor például kiköltözött a Haciendáról, akkor úgy elázott, hogy odakéredzkedett mellém. Ezen nagyon meglepődtem még akkor is, ha én ajánlottam fel neki. Úgy ült az ágyam mellett, mint egy kiscica, aki oda szeretne bújni mellém. A következő éjszaka pedig beindultak a majmok, ettől pedig – szerencsére vagy nem szerencsére, de – megijedt szegény, és akkor is bennem látta a támaszt. Szóval igen, először baráti viszony lett köztünk, utána meg már úgy viselkedtünk, mintha társak lennénk.

Ő is ugyanígy gondolta?

Úgy éreztem, hogy igen. Sokszor említette, hogy nem tudja, mit fognak szólni az otthoniak, a családja. Tényleg más környezetből vagyunk mi ketten, de amikor jött a buli, megszavazták, hogy enyém a Hacienda, akkor rögtön Nini volt az első gondolatom. Alapjáraton is nagyon bújós vagyok, de ott olyanok voltunk, mintha egy háztartásban élnénk. Előtte voltak olyan napok is, hogy jóformán egy tányérból ettünk. Odafigyelt rám, tudta, hogy nekem több tápanyagra van szükségem, és sokszor odaadta az ételét is. Aztán jött az ominózus pillanat, amikor elment Kincsvadászatra, és visszatért egy óvszerrel. Hát finoman szólva is ezt utalásnak éreztem. Egész nap csak ezen kattogtam, hogy komolyan gondolja-e vagy sem, végül arra jutottam, hogy ezzel akarja jelezni, hogy többet érez irántam.

Aznap este, amikor lekapcsolták a villanyokat, és közelebb kerültünk egymáshoz, bepróbálkoztam egy csókkal.

Hiába tudtam, hogy kamerák vannak. Szerintem egy csók simán belefért volna, de neki, úgy látszik, nem. Hála istennek ezt gyorsan észrevettem, és nem égettem be magam, de így is csúnyán benéztem. Ezek után már fájt volna, ha ugyanúgy le kellett volna feküdnünk egymás mellé. Lehet, hogy bennem több érzelem volt iránta, mint benne irántam – ezért is kértem meg Ninit a szavazás előtt, hogyha nem probléma, akkor maradjunk barátok. És ezért érdekes a sors, mert a dzsungel mindig nekem dolgozott, ahogy akkor is. Bár sajnáltam Nini elvesztését, a legjobb, ami történhetett, hogy távozott, én pedig elkezdtem elfelejteni őt.

Szeretnéd elfelejteni őt?

Igazából nem, csak túl akarok lépni ezen az egészen. Kicsit magamba is fordultam, ami talán látszott kívülről is.

Curtis azt mondta, hogy szerinte Nini azért barátkozik veled, mert így tovább tud bent maradni. Erről mit gondolsz?

Úgy érzem, hogy olyan dolgokról beszélgettünk Ninivel, amit nem lehet megjátszani. Bízom benne, hogy ez csak kívülről látszott így, és Ati csak félreértette az egész helyzetet.

Milyen lehetőségeitek vannak a jövőre nézve?

Biztos felhívom majd, és megpróbálom megbeszélni vele a dolgokat, hogy hogyan tovább. De a legjobb esetben is nagyon jó barátok maradunk.

Ha nincs a dzsungel, akkor összekerültetek volna a való életben is?

Őszintén? Nem. Nem jutott volna eszembe bepróbálkozni nála.

Hogy érzed, jól kijöttél a celebtársaiddal?

Az elején mindenkivel csak próbáltunk ismerkedni. Az első két napot csak a háttérből figyeltem, mert tisztában vagyok a képességeimmel, és gondoltam, ha szükségük van valamire, majd szólnak. A harmadik napra érkeztem meg úgy igazán. Boldog voltam, hogy a többiek is nyitottak felém. Ferinél például nem tudtam kibékülni azzal, hogy a táborban van. Azt éreztem, hogy nagyon okoskodó, és pár lánynak erélyesebben mondta meg, hogy mit csináljon. De ahogy teltek a napok, arra jöttem rá, hogy a legőszintébb és legmélyebb beszélgetéseink vele voltak.

Rendszeresen szabályt szegtél a játék során.

Igaz, de egy dolgot mindenki elfelejt:

sosem magam miatt szegtem meg ezeket a szabályokat, hanem a közösségért.

Újból így tennék mindent, és semmit sem bántam meg, hiába kiabáltak velem.

Hogyhogy megnyomtad a piros gombot?

Engem az a gomb irritált. Ahogy teltek a napok, kezdtem úgy olvasni a táblákat, hogy nem „soha ne nyomd meg” van rájuk írva, hanem „úgysem mered megnyomni”. Csak ez lebegett a szemem előtt. Akkor már éreztem, hogy mindenki ellenem van, ezért úgy voltam vele, hogy megnyomom. Amúgy is mindenki azt mondta, hogy mindent magam miatt csinálok, ezért végre tettem valami olyat, ami tényleg önmagamért volt. Aztán jöttek a következmények, ami miatt megtört a jég köztem és a többiek között. Felbecsülhetetlen csapatépítő volt, hogy ott kellett tartani a víznél a dugót és mindenkivel beszélgethettem, összehozott minket ez a feladat. Nekem azzal volt gondom, hogy a többiek nagyon sablonosak.

Nem szabálykövetők?

Lehet úgy is mondani, nekem sablonosak. Mindig arra mentek, hogy ami úgy van, annak úgy is kell lennie.

Szerinted kivel fogod majd a jövőben is tartani a kapcsolatot?

A legszorosabb barátságom Fecóval és Atival alakult ki. Még viccelődtünk is Atival, hogy lehetne a bátyám, akiben a bajtársamat látom. Mint mi otthon a családban. A lányok közül nagyon sokat beszéltem Jázminnal annak ellenére is, hogy korán kiesett. Nagyon megnyílt előttem, elmondta, hogy nincsenek nagyon barátnői, és felajánlottam neki, hogy folytathatjuk a dzsungelen kívül is a barátságunkat. Az utolsó napokban pedig Mercivel lettem jóban. Bár voltak aggályaim vele kapcsolatban, de kellemes meglepetés volt, egy csupaszív lány, akire büszke lehet a párja. A csokoládélopásnál is mondtam neki, hogy Mercike, ha legközelebb ilyet csinálsz, szólj, mert elvisszük közösen a balhét, ha ennyire éhes vagy

Az elején azt mondtad, hogy nem tudod, mitől félsz. Mostanra már rájöttél?

Istenigazából még most sem jöttem rá. Egyetlen játék volt, amit kudarcnak éltem meg, a kvíz. Az volt a kérdésem, hogy soroljak fel hét olyan női celebet, akik szerepeltek a Celeb vagyok, ments ki innen! előző évadaiban. A választ akkor sem tudtam volna, ha hagytak volna egy nap gondolkozási időt. Utálok veszíteni, és most is az a legrosszabb, hogy mindent odaadtam volna, hogy megnyerjem ezt a játékot.

Szerinted miért neked adták a legkevesebb szavazatot a nézők?

Nagyon hálás lehetek, hogy eddig jutottam. Amikor otthon felültem a gépre, az volt a legnagyobb félelmem, hogy az első kettő között fogok kiesni. De pont jó helyen távoztam, kimaxoltam az egészet annak ellenére , hogy nem ismernek engem annyira, mint a többieket. Olyan emberek estek ki előttem, akikről azt gondoltam, hogy utánam fognak. Ott van Dia például, akit én is gyerekkorom óta ismerek, mert a Barátok köztön nőttem fel. Amikor Tibó, Veca, Merci és a többiek elkezdtek kipotyogni, akkor jöttem rá, hogy ezt a játékot nem játszani, hanem élni kell – és talán ezt díjazták a nézők. Minden játékot úgy játszottam, mintha az lenne az utolsó. Büszke vagyok magamra, és remélem, a családom is büszke rám. Meg akarom hálálni az embereknek, hogy idáig eljuttattak, próbálok majd többet megmutatni magamból a közösségi oldalaimon.

Ez fontos szerinted?

Fontos, mert a médiaszereplésem miatt sok emberhez eljutott a gyerekkori betegségem. (Gergő ötéves korában egy súlyos betegség miatt nem tudott járni, és lovasterápia segítségével sikerült kikezelni a betegségéből Azóta sok hasonló cipőben járó gyereket segít gyógyuláshoz a lovasterápia segítségével.) Ezért örülök, ha minél többen ismernek, így tudok még több embernek lelkierőt adni.

Sokáig azt hittük, hogy csak kerekesszékben tudok majd létezni, és a mai napig rövidebb az egyik lábam, mint a másik.

De hiába írták meg a „végrendeletem” ötévesen, hogy majd mozgássérült leszek, egy budapesti professzor ajánlásával mégis hatásos volt a lovasterápia. A dzsungelben is minden játékot maximális erőnléttel tudtam teljesíteni, bár így is volt két nap, amikor kevésbé  voltam aktív, mert úgy fájt a lábam, hogy majdnem bekönnyeztem.

Jelentett bármilyen nehézséget a természet a dzsungellétben?

Lehet, hogy viccesen hangzik, de nagyon élveztem az egészet. Otthonosan éreztem magam, és nem okozott galibát az sem, ha nem volt víz, vagy a patakban kellett fürdenem. A legelső este simán elaludtam volna a szakadó esőben, csak sajnáltam a többieket, hogy áznak-fáznak. Úgy voltam vele, hogy ezt adta a sors, kihozom belőle a maximumot. Próbáltam megtalálni a gyönyört és a szépséget az egészben, a természet kitisztította a lelkem. Főleg a végén, amikor már csak egyedül voltam a Haciendában, sokszor csak becsuktam a szemem, és hallgattam a patak csobogását, a tücsköket, a madarakat, és ahogy fújja a faleveleket a szél. Úgy éreztem, hogy otthon vagyok – így utaztam haza röpke pillanatokra.

Hogyan fogadtad az étkezéseket? Néha úgy etted a legusztustalanabb dolgokat, mintha a világ legfinomabb ételei lennének.

Az első héten úgy voltam vele, hogy de jó, legalább ledobok pár kilót, a vége felé viszont már engem is megtört  az étel hiánya. Úgy voltam vele, ha én megtörök, akkor ki bírja ki? Támaszt szerettem volna nyújtani a többieknek – az életben is úgy vagyok vele, hogy erősnek kell mutatnom magam, ezzel segítek másoknak. Amit igazán megtanultam bent, az a pihenés. Otthon reggeltől estig dolgozunk, bepottyanunk az ágyba, és várjuk, hogy reggel kezdődjön elölről az egész. De nem panaszkodom, imádom ezt az életstílust!

Mit gondolsz, ki lesz a dzsungel királya vagy királynője?

Curtist mondanám, de szerintem Curtis, Feri és Fecó között fog eldőlni.