„Az a kopasz pasas Lengyel Tamás” – fotók kerültek elő Molnár Áronnal közös filmjükből

rtl.hu

2026. október 18. 16:30

Nosztalgikus képsorozat került elő Molnár Áron, Lengyel Tamás és Mucsi Zoltán korábbi közös munkájáról. Ahogy közeledik újabb közös filmjük premierje, Tasnádi István izgalmas fotókat osztott meg a színészekről. A hármas ugyanis már korábban is szerepelt együtt egy filmben, az onnan felidézett pillanatok pedig egyszerre humorosak és emlékezetesek.

Hamarosan a mozikba kerül Az örökség című film, az új független alkotás Molnár Áron, Lengyel Tamás, Mucsi Zoltán és Staub Viktória szereplésével. Az író-rendező Tasnádi István most arra is emlékeztette követőit, hogy a három színésszel korábban már dolgozott együtt egy közös filmen.

A második közös filmünk az EGY MÁSIK ÉLETBEN (2019). Bizony, az a kopasz pasas Lengyel Tamás, a másik kopasz pedig Mucsi Zoltán, ott is apát és fiút játszanak. Molnár Áron pedig Mucsi reinkarnációját. Az operatőr ezúttal is Sandor Csukas

– írta Tasnádi István közösségimédia-bejegyzésében, amelyhez a filmből válogatott képeket is mellékelt. Az Egy másik életben szintén izgalmas történetet mesél el: a Molnár Áron által alakított szereplőt azzal keresik meg, hogy elhunyt milliárdosok reinkarnációit kutatják fel. Az érintettek ugyanis nemcsak az örökségüket, hanem korábbi életvitelüket is továbbviszik.

A filmből több humoros részletet is felidézett, köztük egyet, amelyben Lengyel Tamás kopaszon látható. Molnár Áronról is megosztott egy képet, amelyen Mucsi Zoltán karakterének reinkarnációját alakítja. A válogatásból pedig természetesen Mucsi Zoltán sem maradhatott ki.

Már csak egy hét és kijön az első közös mozifilmünk, AZ ÖRÖKSÉG!

– emelte ki a bejegyzés végén, hogy ugyan korábban már dolgoztak együtt, Az örökség így is mérföldkő a közös karrierjükben.

Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!