Már a tárgyalás előtt egymásnak feszült Molnár Áron és a fóti gyermekotthon volt igazgatója

rtl.hu

2026. szeptember 3. 12:00

Még el sem kezdődött Molnár Áron és Páger Pál Attila, a fóti gyermekotthon volt igazgatójának pere, máris feszült hangulat alakult ki köztük a tárgyalás előtt. A színész-aktivista nem finomkodott, amikor összefutott a fóti gyermekotthon korábbi igazgatójával, majd a tárgyalás után azt is elmondta, miért nem hajlandó bocsánatot kérni tőle.

Molnár Áron és Páger Pál Attila már a bíróság épülete előtt összeszólalkozott, mielőtt szerdán délelőtt elkezdődött volna a hónapok óta várt per – írja a Blikk. A fóti gyermekotthon korábbi igazgatója rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel a színész-aktivistát.

A helyszínre az aktivista érkezett elsőként, és még az épület előtt élő videóban jelentkezett be a követőinek. Nem sokkal később Páger robogóval állt meg mellette, és szinte azonnal szóváltás alakult ki közöttük. Molnár végül azt mondta neki, készüljön fel, mert kemény menet vár rá a perben.

Molnár Áron hallani sem akar a bocsánatkérésről

A békítő tárgyalás után Molnár Áron egyértelművé tette, hogy nem kér bocsánatot Págertől. A színész szerint az ügyben tett korábbi kijelentéseit bizonyítékokkal is alá tudják támasztani.

Megtörtént a békéltető tárgyalás. Ennek az egyik pontja az volt, hogy bocsánatot kérek-e. Bocsánatot kérek-e egy olyan embertől, aki a Fóti Gyermekotthon igazgatójaként verbális és fizikai abúzusokat követett el a legkiszolgáltatottabb gyerekek és a munkatársai ellen, aki visszaélt a hatalmával, akinek a tetteit eltussolta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat, aki a Fidesz védelmét élvezhette és bármit megtehetett következmények nélkül. Nem, nem kértem bocsánatot. Úgyhogy megyünk tovább

– írja a színész a tárgyalás utáni posztjában.

Elmondása szerint bizonyítási indítványt készítettek, és a fóti gyermekotthon korábbi, illetve jelenlegi dolgozói közül is többen tanúskodhatnak majd. A színész-aktivista azt állítja, olyan dokumentumokat, fényképeket és üzeneteket is látott, amelyeket korábban a fenntartónak és a hatóságoknak küldtek el.

A színész ennél is keményebben fogalmazott, amikor azt mondta, szerinte Págernek börtönben lenne a helye. Páger Pál Attila ugyanakkor éppen Molnár korábbi állításai miatt fordult bírósághoz, így azok valóságtartalmáról a per során születhet döntés.

Nemrég visszavonult, hogy pihenjen

A Csillag Születik zsűritagja kemény időszakot tudhat maga mögött, nyár elején egy rövidebb időszakra elvonult a nyilvánosság elől, hogy legyen ideje pihenni. Ekkor arról mesélt, hogy folyamatos rémálmok gyötrik, és pszichológus segítségét kérte.

Molnár Áron alig alszik: rémálmok gyötrik a visszavonulása után
Molnár Áron alig alszik: rémálmok gyötrik a visszavonulása után

Borítókép forrása: RTL

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!