Ugyanott készült el a fotó nyolc év után Majkáék fiairól, sokkoló a változás

rtl.hu

2026. szeptember 2. 18:30

Majka és Majoros Hajnalka két fia számára is elkezdődött kedden az iskola. Olivér az ötödiket, míg Marci a középiskolát kezdte meg az idei tanévben. A sztárpár szeptember elsején ugyanott készített a gyermekeikről egy fotót, ahol nyolc évvel ezelőtt. A változás pedig sokkoló.

Majka és Hajni kedd reggel, az idei tanév első napján egy fotót készített két fiukról. A képet ugyanott és ugyanabban a pózban csinálták meg, ahol nyolc évvel ezelőtt is. A változás pedig igen szembetűnő és számukra is sokkoló. 

Nem lehet hogy így megy az idő… Marci az első képen suliba ment, a kicsi meg akkor kezdte az óvodát, most meg Marci középiskola, a kicsi meg 5.-es lett.. Végem (Bár nagyon nehéz volt ilyen korán felkelnem, hogy ezt a képet meg tudjam csinálni, de kénytelen voltam, mert Hajni egész éjjel kártyázott)

- írta Majka közösségi-oldalán posztjában, ahol a két képet egymás mellé téve meg is osztotta azt. 

Hajni ugyanezen fotókat szintén közzétette, és ő is leírta érzéseit azzal kapcsolatban, milyen gyorsan nőnek a fiai, és hogy olykor jó lenne ezt az időt lelassítani.

Ugyanaz a kapu. Csak közben eltelt nyolc év. Az első képen még ott áll az én kis elsősöm, Marci, mellette az apró Olivér, aki aznap a bölcsibe indul a kis hátitáskájával. Ma reggel pedig újra odaálltak ketten ugyanahhoz a kapuhoz. Csak most Marci már gimnazista, Olivér pedig ötödikes. Nézem őket, és közben még mindig azt a két kisfiút látom. Pedig Marci életében ma egy egészen új fejezet kezdődött. Én pedig csak azt szeretném tudni, ki engedte, hogy ilyen gyorsan megnőjenek? Hol van a lassítás gomb

 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!