Új hajszínnel nyűgöz le mindenkit Sárközi Éva, Sárközi Ákos felesége
2026. július 26. 20:00
Azt mondják, ha a nők változtatnak a frizurájukon, annak mindig nyomós oka van. Nos, nem tudjuk Sárközi Éva esetében mi volt az a nyomós ok, de most ő is merész lépésre szánta el magát, és új hajszín mellett tette le a voksát. Megvált sok éven át viselt szőke hajától, és másik színre festette azt. Követői szerint jól áll neki a stílusváltás.
Sárközi Ákos és felesége, Éva 2018-ban egy festőkurzuson találkoztak, a szerelem pedig olyan nagy és erős volt közöttük, hogy egy évvel később összeházasodtak és azóta is boldogan élnek. A festőművészt azóta is szőke hajjal ismeri az ország.
Ám Évi most lépett egy merészet, és sok-sok év után megvált ikonikus szőke tincseitől, és úgy döntött, hogy kipróbálja a barna színt. Az átalakulásról egy videót is közzétett közösségi-oldalán.
Még barátkozom vele
- írta hozzá.
Noha a séf felesége még barátkozik új külsejével, követői szerint nagyon jól áll neki. A kommentekben ugyanis csupa dicsérő szót kapott frizuráját illetően.
Nemrég egyébként Tápai Szabina is hasonlóan döntött, és sok évnyi szőkeség után Évihez hasonlóan ő is barna hajszínre váltott.