„Erőteljesen készülök a pihenésre” – így nyaral idén Lovas Rozi és Lengyel Tamás

rtl.hu

2026. július 21. 20:00

A nyári szezon már javában tart, a sztárok pedig sorra vágnak neki a nyaralásoknak. Lovas Rozi és Lengyel Tamás most elárulták, milyen terveik vannak a nyárra, és hogyan szeretnék tölteni a meleg hónapokat.

A közösségi médiát már elárasztották a nyaralós fotók, sokan azonban még csak most tervezik a vakációjukat. A Loupe Színházi Társulás videójában arról meséltek a színészek, hogy milyen terveik vannak az idei nyárra. A felvételben Lovas Rozi és Lengyel Tamás is elárulta, hogyan szeretné kikapcsolódással tölteni a következő időszakot.

Lovas Rozi elárulta, hogy nyári tervei között szerepel egy kétnapos lakóautós kirándulás is. Emellett életük egyik legnagyobb álma is egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz, hiszen már alig várják, hogy elkészüljön a házuk, és végre beköltözhessenek. Férje, Horváth János Antal azt is hozzátette, hogy az is elképzelhető, hogy egy hétre elutaznak, de a nyár nagy részét Nagymaroson szeretnék tölteni.

Lengyel Tamás már felkészült az idei pihenésre. A nyárra azt tűzte ki célul, hogy minél többet olvasson, ezért már be is szerezte a vakációra szánt könyveket.

Erőteljesen készülök a pihenésre

– mondta a kamerába. Később azt is elárulta, hogy az olvasás mellett bőven akadnak még tervei a nyárra. A mi kis falunk forgatásán is dolgozik majd, emellett pedig családjával 5-6 napra Olaszországba utaznak.

Nézd meg a Fókusz riportját, és tudd meg, hogyan töltik az idei nyarat A mi kis falunk színészei!

 

Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub

 

Kapcsolódó tartalom:

undefined
Streameld a legújabb évadot az RTL+ Premiumon!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!