Ezeket a híres nőket szerette Brasch Bence

rtl.hurtl.hu

2026. július 4. 19:00

Brasch Bence újra szingli, másfél év után ugyanis véget ért a házassága kisfia édesanyjával. Nem felesége, Gál Réka Ágota volt a színész egyetlen ismert szerelme, korábban ugyanis egy másik színházbéli kollégájával és egy ismert énekesnővel is élt együtt jó pár évig. Egyiküket még el is jegyezte.

Brasch Bence újra szingli, az énekes ugyanis a hétévégén jelentette be, hogy külön utakon folytatják kisfia édesanyjával. Hogy mi áll a válás hátterében, arról egyik fél sem nyilatkozott még, ám a pletykák szerint hűtlenség és egy viszony vetett véget a házasságuknak, melyben Bence a megbántott fél. 

A színész és tíz évvel fiatalabb felesége, Gál Réka Ágota kapcsolata már a kezdetekkor sem indult éppen zökennőmentes. Mind a ketten a Vígszínház tagjai voltak, így ismerkedtek meg. Sokáig próbálkoztak, mire hivatalosan is egy párrá váltak 2024 tavaszán.

Nem volt egyszerű, de ez egy érdekes találkozás olyan szempontból, hogy azóta, hogy Rékával találkoztunk, tudom, hogy tényleg van olyan, hogyha meglátsz valakit, nem is kell hozzá beszélgetni, érzed, hogy ott van valami

- idézte fel korábban megismerkedésük történetét a színész. Mint mondták, akkor egy csodálatos nyarat töltöttek együtt, melynek gyümölcseként megfogant gyermekük. 

A pár sokáig titkolta kapcsolatát, végül Bence osztotta meg 2024 novemberében, hogy feleségül vette Rékát, egy hónappal később pedig kisfiuk érkezését is bejelentették a nyilvánosságnak, aki tavaly márciusban született meg. A házasságuk azonban most véget ért. 

brasch bence
Bence és Réka házassága másfél év után futott zátonyra

A színész korábban is élt párkapcsolatban színházbéli kolléganőjével. Réka előtt az RTL+ Premiumon futó Birodalom című sorozat szereplőjével, Márkus Lucával alkotott egy párt, akivel szintén a Vígszínház falain belül szövődött szerelmük. Kapcsolatuk három és fél év után 2023-ban ért véget, akkor már jegyesekként intettek búcsút egymásnak. 

brasch bence
Márkus Lucával is a Vígszínházban ismerkedtek meg

Bence a színészkedés előtt énekesként épített popkarriert, és ebből a közegből is akadt híres szerelme Korsós Judit Lola személyében, akivel nagyjából két és fél évig voltak együtt, és 2013-ban szakítottak, mely után sikerült bartáságban elválniuk. 

Ő volt az első ilyen hosszabb kapcsolatom, akivel össze is költöztem. Két és fél évig legalább együtt voltunk, viszonylag sokáig. (…) Volt egy közös fellépésünk vidéken, és ott együtt töltöttünk egy nagyon szép estét. Aztán nem jöttünk végül össze mindenféle dolog miatt, de végül mégis egymásra találtunk.

- mesélte korábban Bence.

brasch bence
Lola volt Bence első nagy szerelme

 

Streameld a Birodalom összes részét az RTL+ Premiumon!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!