Sérülése miatt csak cipőben tud strandolni Horváth Éva

rtl.hurtl.hu

2026. június 29. 16:30

Horváth Évának balesete után búcsút kellett intenie addig oly annyira imádott magassarkúinak, hiszen lába állapota valószínűleg már soha nem teszi lehetővé, hogy ilyet hordjon. Helyét felváltották a kényelmes sportcipők, amiket a modell még a vízben sem vesz le.

Mint ismert, az egykori szépségkirálynőt 2024 novemberében érte motorbaleset Balin, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett: nyílt lábszár- és bokatörése lett. A szépségkirálynő ekkor költözött vissza Magyarországra, ahol több műtéten esett át, és mai napig tart a kezelése. Egy ponton még az amputáció is szóba került, ám az orvosok és Éva kitartásának köszönhetően erre végül nem került sor. Sikerült megmenteni a lábát, bokáját azonban valószínűleg már soha nem fogja bírni mozgatni. 

Emiatt kellett végleg búcsút vennie addig imádott magassarkúitól és visel ma már helyettük kényelmes sportcipőket. A lábbelit pedig még a vízben, úszás közben sem tudja nélkülözni.  

Lehet, hogy furcsának találjátok, hogy mindig mindenhova cipőben megyek, még a vízbe is! Ennek az oka, hogy bizony talpbetét nélkül nehéz a közlekedés, de tudjátok folyamatosan fejlesztem magam, így hamarosan ezt is meg fogom oldani. Előre is bocsi, ha majd valahol nem veszem le a cipőmet

- árulta most el Instagram-oldalán Éva.

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!