5 magyar híresség, aki az ismertség mellett új szakmába kezdett
2026. június 13. 13:10
A hírnév nem mindig jelent biztos megélhetést, és ezt a sztárok is jól tudják. Egyre többen döntenek éppen ezért úgy, hogy hivatásuk mellett új szakmát tanulnak vagy éppen váltanak. Mind fontosnak tartják, hogy több lábon álljanak.
Sáfrány Emese igazi újrakezdő
Sáfrány Emese élete során már több karriert is sikeresen kiépített, majd maga mögött hagyott. Mint ismert, kezdetben felnőttfilmesként dolgozott, amit idővel befejezett és a légtornában találta meg új hivatását. Ezt tíz évig űzte, saját stúdiót nyitott, néhány héttel ezelőtt azonban úgy érezte, ismét eljött az ideje a váltásnak.
Úgy döntött stúdióját átadja másnak, és ő teljes mértékben új szenvedélyének szenteli az életét, ami a festés.
Emese már el is indította saját weboldalát, ahol megrendelhetőek az általa különleges technikával készült képek.
Zimány Linda: modellből egészségügyi szakjogász
Zimány Linda korábban modellként vált ismertté, ám idővel úgy gondolta, más szakmát is érdemes lenne kitanulnia. Be is iratkozott a Károli Gáspár Református Egyetemre, ahol 2014-ben diplomázott jogászként, és amiben azóta is dolgozik.
Völgyesi Gabi is a jogi pálya felé nyitott
A Unique énekesnője 2006-ban szerzett diplomát az ELTE-n, és a színpad mellett azóta is ügyvédként dolgozik és folyamatosan képzi is magát. Néhány hete végzett el egy 3 éves egyetemi képzést és szerzett diplomát, mint Mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász.
Cooky pilótaként is dolgozik
Cooky gyerekkora óta rajong a repülésért, ám az élet végül a rádió és a DJ pult mögé vezette. Ám ő mégsem tudott lemondan álmáról, így néhány évvel ezelőtt sikeresen elvégezte a pilótaképzést, engedélyét pedig azóta is rendszeres időközönként meg kell újjítania. Jelenleg egy kis magántársaságnál van állományban, ahol fontos személyeket szállít.
Tóth Vera kávézót nyitott
Tóth Vera elsősorban énekesnő, ám amióta megismerkedett Pauli Zoltán gasztroszakemberrel, azóta jómaga is tevékenyen részt vesz férje vállalkozásában. Az énekesnő gyakran segít párja Palkonyha nevezetű éttermében. Most hétvégén pedig a fővárosban megnyitják első közös kávézójukat, mely a „Verás by Palkonyha” nevet kapta.