Kell babysitter, kell nagymamai segítség – így tudott helytállni Tóth Ildikó anyaként
2026. február 24. 17:00
A Cápák között befektetője, Tóth Ildikó ritkán mesél a magánéletéről, ám most megnyílt és elárulta, milyen változások előtt áll a közeljövőben anyaként. A fia ugyanis hamarosan elhagyja az országot, hogy új kalandba kezdjen!
Tóth Ildikó üzletasszonyként mutatja meg legtöbbször magát, hiszen a Cápák közöttben számos befektetésben vesz részt. Ám van egy másik oldala is, ami ugyanolyan fontos: ez pedig az anyaság, amiről már ritkábban mesél. Most viszont néhány részletet elárult – például azt, hogy a fiának mindig felveszi a telefont.
18 éves a fiam, és hát ez a korosztály, ez egyébként csak úgy kíváncsiságból nem hív föl. Tehát ha ő felhív, akkor valami fontos kérdés van
– árulta el a Palikék Világa című műsorban a Cápák között befektetője, akinek a fia negyedikes gimnazista, tehát most készül egyetemre.
Három egyetemre is felvették Tóth Ildikó fiát
Tóth Ildikó büszke lehet a fiára, akit három egyetemre máris felvettek, előfelvételivel. Még nem tudják, hogy melyiket választja, de az biztos, hogy nem üzleti pályára készül.
"Fölvették a Maastricht-ra, Löwenbe, és a Roosevelt-re. Ez az első három. Ezek Hollandiában vannak. Ő nagyon szeretne Hollandiába menni. Még van olyan egyetem, ahova kicsit később jön a felvételi, és azok nem Hollandiában vannak. Van egy Belgiumban is, van egy Olaszországban, ahova még fog felvételizni, és Bécsben a CEU-ra is fog felvételizni, de azok később jönnek. 18 évesen egyébként engem sem érdekelt az üzlet. És én úgy vagyok a fiammal, hogy csinálja azt, amit ő szeretne. Nem szeretném ráerőltetni azt a céget vagy azt az üzletet, amit én csinálok. Találja meg az útját” – fogalmazott az üzletasszony.
Sikeres nőknek mindig föl szokták tenni azt a kérdést, hogy miként lehet összeegyeztetni a családot, az üzletet és a magánéletet.
„Nem lehet. Huszonnégy órája van sajnos mindenkinek, és hogyha valaki nagyon-nagyon jól teljesít és jól dolgozik, az biztos, hogy elvisz napi tíz órát. Ahhoz, hogy valaki szuperanyuka legyen, az tizenötöt, és akkor még van a férjünk, van a háztartásunk és van a hobbink” - gondolkodott el Tóth Ildikó. „Azt gondolom, hogy úgy lehet egy nő sikeres anyuka, szülő és sikeres üzletasszony, hogy nagyon sok segítséget kell igénybe venni, legyen az babysitter, vagy szerencsés esetben nagymama, hogy segítsen a gyereknevelésben. Igyekszem jó anyuka lenni, és igyekszem most is sokat foglalkozni a gyerekkel, igyekszem vele időt tölteni, meg igyekszem vele elmenni nyaralni, de én azért most is nagyon sokat dolgozom.”
Ildikó a Fókuszban mesélt arról, hogy mit gondol akkor, amikor a fia bulizni megy:
Már arra is van terve Ildikónak, hogy mi lesz akkor, amikor külföldre költözik a fia.
„Arra gondoltam, hogy amikor ő elkezdi az egyetemet, akkor azért én az elején nagyon sokszor ki fogok menni, és a két nagymama is nagyon sokszor ki fog menni, hogy azért úgy kicsit irányítsuk, meg segítsük az életét” – tette hozzá az üzletasszony.
Tóth Ildikó a Cápák közöttben is mesélt arról, hogy milyen eszközre lett volna szüksége annak idején:
Borítókép: RTL Sajtóklub