Óriási örömhírt osztott meg Gáspár Laci - De mi köze van hozzá Pataky Attilának?

rtl.hurtl.hu

2025. november 15. 19:00

Gáspár Laci az egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb magyar előadó, aki énekesként, dalszerzőként és televíziós személyiségként egyaránt kiemelkedő. Az X-Faktor mentorának zenei karrierje húsz éve szárnyal, amit most újabb kitüntetéssel jutalmaztak.

Az énekes Lotfi Begivel és Curtisszel készített közösen egy kislemezt, Éjjel érkezem címmel, ami tavaly februárban debütált. 

Hamar a közönség kedvence lett, a projekt különlegessége pedig egyértelműen az, hogy a háttérben az EDDA Művek két művésze, Gömöry Zsolt és Pataky Attila is közreműködtek. A legendák mind a dalszerzésben, mind a szöveg megírásában részt vettek, Lotfi Begi korábban azt is elárulta, hogy három évig húzták a dal bemutatását egy újabb generációnak.

Laci éppen ezért ilyen büszke erre a projektre: generációk között teremtettek hidat alkotótársaival. A mentor a napokban vehette a kezébe az elismerést, ugyanis platina lemez lett az Éjjel érkezem.

Hálás vagyok Nektek, akik pénzt és időt áldoztatok arra, hogy meghallgattátok, megvásároltátok, hogy együtt buliztatok velünk erre a dalra! És hatalmas köszönet a zenésztársaimnak is és az eredeti Zenekarnak, szerzőknek is!

– írta közösségi oldalán Laci.