Nem halogatják tovább: Hajdú Péter és párja végre összeházasodnak!

rtl.hurtl.hu

2025. október 22. 14:00

Több halasztás és számos közbejött esemény után Hajdú Péter és Láng Eszter végre eldöntötték, hogy jövőre oltár elé állnak. Mutatjuk a műsorvezető nyilatkozatát!

Miért halasztották el eddig az esküvőt?

Hajdú Péter és Láng Eszter végre kitűzték az esküvőjük időpontját. A pár már többször tervezte, hogy hivatalosan is összeköti az életét, de mindig közbejött valami: három éve a kisfiuk születése miatt halasztották el a nagy napot, 2023-ban pedig új munkaprojektek miatt nem tudtak az oltár elé állni. Eszter azt is fontosnak tartotta, hogy a ceremóniára visszanyerje a szülés előtti alakját.

Hajdú Pétert legutóbb Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban láthatták az RTL nézői. Gyilkostársa, Korom Gábor vádbeszéde ellen nem tudott mit tenni: a többiek nem hittek a magyarázkodásának, így neki kellett az Igazság Körébe állnia. Mielőtt azonban felfedte volna valódi kilétét, búcsúzóul odacsípett egyet az őt eláruló kutyás szakembernek.

Idén nem házasodnak, de volt mit ünnepelniük

Több mint öt és fél év telt el az eljegyzésük óta, és minden évben felmerült, mikor lesz a lagzi. Bár eredetileg már idén házasságot szerettek volna kötni, végül ismét elhalasztották az esküvőt. A döntésüknek az is egyik oka volt, hogy 2025-ben mindketten kerek születésnapot ünnepeltek.

Bevallom, nehezen éltem meg az ötvenet, de az a vicc, hogy Eszti is nehezen viselte a harmincat

– nevetett a műsorvezető.

Mikor fogadnak örök hűséget egymásnak?

Mindketten azt valljuk, hogy nem a papír számít, hiszen a kapcsolatunk így is erős és kiegyensúlyozott, ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy egyszer kimondjuk azt az igent. Sőt, most már tényleg eljutottunk oda, hogy jövőre szeretnénk megvalósítani. Már csak azon gondolkodunk, hogy szűk családi körben ünnepeljünk-e, vagy inkább egy nagyobb, baráti társasággal, de az biztos, hogy jövőre megtartjuk az esküvőt

– nyilatkozta Hajdú a hot! magazinnak.

Hajdú Péter olyan szabályszegést követett el Az Árulókban, amely alapjaiban rengette meg a játék menetét és a nézők bizalmát. A produkció egyik kulcsfigurája, Nyári Gábor szenior kreatív producer részletesen elmagyarázta, miért kellett fellépniük a szabálysértés ellen, és mi forog kockán ilyenkor – nemcsak a játék, hanem a teljes műsor hitelessége is.