Megszületett Vajna Timi babája? Ilyenek lesznek a napjai anyaként
2025. július 9. 17:16
Egy ország szorított érte, hogy végre megtapasztalhassa az anyaságot, most pedig nem is egyszer, hanem rögtön kétszer teljesül Palácsik-Ráthonyi Tímea álma. A gyermeknevelés kihívásai eltörpülnek majd amellett, hogy mennyi küzdelem előzte meg ezt a boldogságot.
Az örökösnő hatalmas utat járt be idáig: sokáig Andy Vajnával próbálkoztak a gyermekvállalással, de a lombikprogram terve már nem valósulhatott meg. A veszteség után új életet kezdett, új szerelemre is talált az üzletember, Ráthonyi Zoltán mellett, akivel közösen szembenéztek a további nehézségekkel. A baba-projekt olykor úgy tűnt, megrengette a szövetségüket, de sokkal inkább megerősítette.
Magyar sztárok segítették át a nehéz időszakon
Timi igyekezett mindenbe kapaszkodni, amibe csak lehetett: templomba járt, imádkozott, sokat olvasott, és magyar hírességek is bíztatták a sikerre.
Az első kudarc, az első sikertelen lombik után szinte görcsösen ragaszkodtam hozzá, hogy minél előbb anyává váljak. Tulajdonképpen a saját magam szakértője lettem, és hittem a biológiában, továbbá egy kis angyali szerencsében. Az is erőt adott, amikor megtudtam, hogy három negyven feletti, magyar sztár is kisbabát vár. Hittem, hogy talán nekem is sikerülhet. Tornóczky Anitával és Csézyvel leveleztem is, akik hasznos tanácsokkal láttak el
- árulta el korábban Timi a Feminának adott interjújában.
Timi kisfia végül béranya segítségével jött világra Amerikában, időközben viszont meglelték a megfelelő kezelést, és ő maga is várandós lett: a két kisbaba között alig néhány hónap lesz csak a korkülönbség, és egy ország várja, mikor osztja meg az örömhírt Timi, miszerint megszületett a kislánya.
Dr. Krauth Barbara szülész-nőgyógyász segít eligazodni abban, milyen lehetőségei vannak a magyar nőknek, ha a gyermekvállalás akadályokba ütközik. Vajna Timi anyává válásának egyedi útjáról nőgyógyász szakértő számolt be:
Ez vár a szülőkre
A szülőség összes kihívásával együtt ez az időszak édes teher lesz számukra. Timi korábban már megmutatta, hogy nem rejti véka alá a valóságot: a szülés utáni kimerültséget, a hajnali etetéseket, az álmos pillanatokat is bátran vállalja és posztolja.
Két pici babával egyszerre viszont még nagyobb kihívás vár a szülőkre: már-már mintha ikrek lennének!
Timi napi rutinjában valószínűleg mostantól a maratoni pelenkázások, a kétféle etetési ritmus összehangolása, az altatások és ébredések is duplán helyet kapnak majd, de ami a legfontosabb: duplán megélheti minden másodpercét annak, amiért ennyit küzdött.
Timi és férje igazi csapatként vágnak bele ebbe a különleges időszakba. Az eddigi nehézségek után most már csak egy dolguk van: megélni azt, amit annyira vártak. Dupla adag szeretet, dupla kihívás, de dupla boldogság is.
Nyitókép: RTL