Meglepetés bulit szervezett a férje Dombovári Vandának, aki nem rajong a meglepetésekért

rtl.hurtl.hu

2024. július 18. 9:07

Az 50. születésnap tartogatott néhány meglepetést.

Dombóvári Vanda nemrég töltötte be 50. évét, s bár nem kedveli a meglepetéseket, párja, János a jeles alkalomból meglepetés bulit szervezett, az ajándékok közt pedig egy szicíliai út is szerepelt, írja a Story alapján a Blikk.

„A 11 éves kisfiam, Gergő pedig egy gyönyörű levelet adott át egy borítékkal együtt, amelybe a zsebpénzéből tett be harmincezer forintot, hogy ebből vacsorázzunk egyik nap. Az utazás neki is köszönhetően valóban olyan jól sikerült, hogy rá kellett döbbennünk: sokkal többet kell ezután Jánossal kettesben utaznunk. Pedig mi az a pár vagyunk, akik még a nászutunkra, a 10 napos görögországi buszos túrára is magunkkal vittük az utódainkat. Éreztük is akkor ennek a súlyát, túlteljesítettünk, egész nap lesve a gyerekek vágyait. Azért természetesen most is tervezünk egy közös vadvízi túrát, amint hazajöttünk” – mesélte Dombóvári Vanda a Story-nak.

A szicíliai út azonban nem volt mentes a viszontagságoktól:

„Persze, nem is mi lettünk volna, ha a megérkezés pillanatában nem történik egy kellemetlenség velünk, ugyanis az olaszokra oly' jellemző szétszórtság miatt a mi szobánkat kiadták másoknak. Kevés dolog billent ki a nyugalmunkból, de most kifejezetten megérte kedvesnek maradni, mert mindössze öt perc kellett a megoldáshoz, ráadásul az eredetinél még egyel jobb szállodával és szebb kilátással kárpótoltak minket” – idézte fel.

Dombóvári Vanda egész családjával és ahogy ő fogalmaz, „égből pottyant jóbarátaival” nemrég eljutott Dubajba. A műsorvezető ezzel kisfia álmát teljesítette, aki már évek óta a dubaji szökőkutat nézegette édesanyja laptopján. A Reggeli vendégeként azt is elárulta, miért érezte életében először úgy, hogy végre olyan közösséggel veszi körbe magát, ahol mindenki feltétel nélkül szereti. 

 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!