Bulvár

Molnár Anikó vallomása: Szeretném, ha egy év múlva már jegygyűrű lenne az ujjamon

Balogh Veronika FlóraBalogh Veronika Flóra

2024. február 15. 16:42

Az egykori villalakó azt is elmondta, hogy már örülne, ha jegygyűrű lenne a kezén, de nagyon megválogatja, kit enged közel magához.

Rengeteg udvarlója lehetne, a kávémeghívástól egészen a wellness hétvégéig terjednek a felajánlások. Ha az összes meghívásra igent mondana, a következő két évet csak azzal töltené, hogy mindenkivel találkozzon – mesélte Molnár Anikó az rtl.hu-nak.

Viszont nem hisz a személytelen netes ismerkedésben, ugyanis szerinte néhány kép és üzenet alapján nem lehet megismerni az embereket. Most egyébként is túlságosan elfoglalt két munkájával, kis kedvenceivel és saját magával, így nem igazán fér bele a randizgatás.

Most arról szól az életem, hogy dolgozzak.

Mindezek ellenére bízik abban, hogy amikor eljön az ideje, akkor rátalál a nagy Őre, akivel – Anikó szavaival fogalmazva – kézen fogva szárnyalhatnak majd, ahelyett, hogy bármelyikük fékezné a másikat.

A Való Világ egykori szereplője fontosnak tartja, hogy jövendőbeli partnere úgy fogadja el őt, ahogy van, és ne akarja megváltoztatni.

Mindenki egy csomaggal érkezik egy kapcsolatba. Az én csomagom az OnlyFans, hozzám tartozik. Én is elfogadom mindenki csomagját, nem ítélkezem, ugyanezt várom majd el a páromtól is.

Úgy gondolja, hogy egy kapcsolat hosszútávon csak akkor működhet, ha elfogadásra épül, és legfeljebb a másik érdekében fogalmazódik meg építő jellegű kritika.

Emiatt tartózkodik azoktól, akik távolról azt állítják, hogy tudnák támogatni a karrierjét akkor is, ha kapcsolat lenne köztük. Anikó szerint amikor valaki közelebb kerül hozzá, már egészen másképp tekinthet a követőknek készült tartalmakra.

Molnár Anikó üzent azoknak is, akik kevésbé támogatóan állnak tartalomgyártói döntéseihez.

Nem érdekel mit írnak. Nem hagyom abba az ő véleményük miatt, nem igazodom mások értékrendjéhez.

Ő maga még a saját anyja életébe se szólna bele, ezért nonszensznek tartja, hogy olyan emberek bírálják, akik nem is ismerik őt.

Nem szeretik itt az emberek, ha a másik sikeres. Én viszont annál inkább szeretem, mert inspirál és így célokat állíthatok magam elé.

Hasonló módon indult OnlyFans-es karrierje is. Az ismerősöktől hallott történetek és a külföldről beszivárgó sikersztorik ültettek bogarat a fülébe. De hónapokon át gondolkodott, hogy belevágjon-e. A kezdeti önbizalomhiány azonban a sok pozitív visszajelzés miatt hamar eltűnt, és azóta is robog a szekér.

Őszintén szólva kicsit sodródtam az árral, elkapott a flow, és szépen lassan jöttek azok az emberek, akik segítettek, összeállt a mozaik, nem volt benne buktató. Kicsit olyan volt, mint amikor az utolsó fillérrel megy be az ember a kaszinóba, és döntenie kell, hogy a pirosra vagy a feketére fogad.

Nyitókép: Molnár Anikó Instagram oldala

#Bulvár#Belföld#molnár anikó#ValóVilág#OnlyFans#szerelem#család#Életmód#szingliség#párkapcsolat

Címlapról ajánljuk