Állatkínzási botrány: Dollyt rajongók várták Békéscsabán
2023. július 27. 11:59
Dolly először adott koncertet az állatkínzási bűntény miatti botrány óta.
Tüntetők és állatvédők helyett hangos rajongók várták Dollyt békéscsabai fellépésén, írja a Story.
A hétvégén két órán keresztül ontotta magából a slágereket a Dolly Plusssz zenekarával és ez volt az első fellépése az állatkínzási botránya óta.
Mint arról beszámoltunk, június elején robbant ki a gyöngyösi állatkínzási botrány: P. Rita, Dolly menedzsere több mint 25 állatot tartott borzasztó körülmények között. Volt olyan kutya amelyiknek a szemét kellett kioperálni, egy másiknak pedig a lábát amputálták.
Az énekesnő állítólag annyi fenyegető üzenetet kapott, hogy azóta az utcára sem mer kilépni és egyesek szerint éveket öregedett a botrány okozta stressz miatt. Legutóbbi koncertjén viszont ennek semmi jelét nem mutatta: energikusan köszöntötte a közönséget és egymást követték a legnagyobb slágerei.
Nyitókép: MTVA / Zih Zsolt