Bulvár

Schobert Norbi: Már simán rokkantnyugdíjas lehetnék

rtl.hurtl.hu

2023. február 2. 15:19

A fitneszguru egykor rendőrnek tanult, és állítása szerint még mindig a hazát szolgálja, csak már nem a rendőrségnél. Egyébként nem szerette ütni az embereket.

Schobert Norbi a Budapesti Zsaruk podcast vendége volt, a közel 28 perces beszélgetés során pedig kitért szakmai pályafutásának elakadásaira és magánéletére is.

Az egészségügyi állapotom alapján már simán rokkantnyugdíjas lehetnék

– kezdte Norbi, amikor a riporter arról kérdezte őt, hogy érzi magát mostanában. A fitneszguru túl van két gerincműtéten, két szívműtéten és egy agyi stroke-on is, ennek ellenére minden reggelt egy egyórás edzéssel indít.

Rendőri pályafutását 1990 novemberében kezdte, miután Csopakon elvégezte a rendőriskolát, majd felvették a főiskolára, ahonnan 1994-ben szerelt le hadnagyként, ekkor azonban már része volt az életének a fitnesz és az aerobic. Volt, hogy Fradi meccsre kellett kivonulnia tömeget oszlatni, ezt azonban annyira nem élvezte.

A pajzs, gumibot nem annyira az én világom, ütni az embereket…

A fitnesz miatt sokat késett a munkahelyéről, mert sokszor élőben tornázott reggeli tévéműsorokban, végül 1998-ban századosként szerelt le.

A színpadon volt egy hatásom

– mondta Norbi, aki miatt állítása szerint a mai napig több ezer ember megőrül, amikor felmegy a színpadra. Ennek ellenére kövér gyerekként rengeteg bántást kapott, sokszor megverték őt és egész életében kinevették. A mai napig sokan szeretik, de sokan vannak olyanok is, akik utálják őt.

Amikor arról kérdezték őt, hogy elégedett-e a karrierével, azt mondta:

A  vállalkozásom most nincs a csúcsponton jelen pillanatban

 – válaszolta, állítása szerint ugyanis a kollégái a stroke-ját követően visszaéltek az állapotával, hogy nem tudta felügyelni a céget.

Meg kell mentsem az Update-et és a céget

– mondta, majd hozzátette: úgy érzi, ez sikerülhet. Ennek ellenére nem elégedett maradéktalanul eddig elért sikereivel, mert bár éhen halni nem fognak és van egy szép házuk, a nagy álma nem vált valóra, miszerint az Update egy világmárka lesz. Úgy érzi, mindent megtett azért, hogy sikeres legyen a rendszer, de az élet néha elgáncsolta. Állítása szerint sokkal több külső kontrollt kellett volna belevinnie.

Sok mindent másképp csinálnék már

Egy dologban azonban biztos: feleségét, Rubint Rékát senkire sem cserélné le. Immár 22 éve vannak együtt, 20 éve házasok, ez idő alatt azonban még egyszer sem gondoltak a válásra. Szerinte a férfiak megérik a pénzüket, de nagyra tartja, ha a feleség meg tud bocsátani a férjének. Bár Rékával az utóbbi időben nem sok idejük van egymásra a reggeli kávézáson és az esti teázáson kívül, igyekeznek heti egyszer étteremben randizni, aminek elmaradhatatlan kiegészítője egy csokor virág.

Egy nyolcezer forintos virág az nem a világvége

– mondta az üzletember, aki szerint ez fontos rituáléja kapcsolatuknak, hogy társak tudjanak maradni.

Norbi szerint az ismertségnek több előnye is van, ugyanakkor megvan az árnyoldala is. Sokszor van, hogy épp nincs jó kedve, a rajongók mégis szelfiznének vele. Ilyenkor nem szívesen áll oda fotózkodni. Egyszer például épp egy olyan pillanatban kapták őt el, amikor a piros lámpánál ült az autóban, és a nevelőapja hamvait vitte a temetésre egy urnában.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

 

Nyitókép: Facebook

#Bulvár#schobert norbert#fitnesz#rubint réka#rendőrség#norbi update

Címlapról ajánljuk