A Jackass sztárja azt állítja, majdnem belehalt a koronavírusba
2023. január 6. 14:53
Bam Margera öt napig nem volt eszméleténél.
A kétezres évek elejének népszerű műsora volt az MTV-n a Jackass, melynek szereplői őrült, veszélyes vagy épp gusztustalan mutatványokkal szórakoztatták egymást és a nézőket. A sorozat egyik szereplője, Bam Margera most társa, Steve-O podcastjében beszélt arról, hogy kórházba került koronavírus miatt.
Lényegében halottnak nyilvánítottak Elvis születésnapján, december 8-án
– idézi a HuffPost Margerát. Azt is elmondta, hogy négy alkalommal volt 10-20 perces rohama.
A negyediknél úgy elharaptam a nyelvem, hogy majdnem kiesett
– árulta el, hozzátéve, hogy ezután a nyelve annyira bedagadt, hogy nem fért a szájába. Az ötödik roham a kórházban érte, ahol már lélegeztetni kellett. Elvesztette az eszméletét, és öt nappal később tért magához, de azt hitte, hogy csak néhány óra volt.
A 43 éves Margerának az elmúlt években több egészségügyi problémája is volt, és az alkohollal is meggyűlt a baja. A tavalyi Jackass Forever című filmben nem szerepelhetett, miután megszegte a szerződésének azon kitételét, hogy józannak kell maradnia, majd perre ment azt állítva, hogy kényszer hatására kellett aláírnia a megállapodást.
Nyitókép: Jamie McCarthy/Getty Images