Bulvár

Kanye West exe, Julia Fox nem szeret szexelni a domina munkája miatt

rtl.hurtl.hu

2022. november 9. 16:21

Inkább elfogyaszt egy kis ayahuascát és találkozik Istennel.

A 32 éves modell 18 évesen kezdett dolgozni „dominaként”, ahol azért fizettek neki kuncsaftjai, hogy kielégítse a legbetegebb fantáziáikat. Fox korábban a Paper magazinnak is nyilatkozott erről a munkájáról, ahol elmondta, hogy nagyon sok férfi szereti a szexuális töltöttségű szerepjátékokak.

Különféle szerepekre kértek fel, mint például a gonosz tanár, uralkodó anyuka, apáca vagy ápolónő.


 – emlékezett vissza. Mostanra már úgy érzi, hogy emiatt teljesen elszakadt a szexualitás valódi világától és egy egyoldalú, triviális cselekedetként tekint rá.

A szex számomra mindig is egyoldalú volt, de szerintem ezt minden nő elmondhatja.


– mondta. Fox elmondása szerint számára nagyobb örömet szerez az ayahuasca használata.

Az ayahuasca egyébként ugyan az a hallucinogén drog, ami miatt Béres Anett is bajba került idén nyáron.

„Ezt az italt spirituális és vallási célokra használták az ókori amazóniai törzsek, és még mindig szent italként használják néhány vallási közösségben Brazíliában és Észak-Amerikában” – magyarázta.

Nyitókép: Gettyimages

#Bulvár#kanye west#ayahuasca#domina#munka#szex#barlang#julia fox#szexmunka

Címlapról ajánljuk