Bulvár

Kanye West csodálja Adolf Hitlert – állítja egyik volt alkalmazottja

rtl.hurtl.hu

2022. október 28. 13:43

Egyik albumát is róla akarta elnevezni.

Kanye Westet régóta lenyűgözi Adolf Hitler – mondják azok, akik egykor közel álltak a rapperhez. A CNN-nek egyik volt alkalmazottja nyilatkozott névtelenül, anonimitásához azért is ragaszkodott, mert tart Kanye West bosszújától.

Az illető azt mondta, a rapper elismerően beszélt arról, hogy Hitler mekkora hatalomra tett szert, és milyen fantasztikus dolgokat ért el pártja és a német nép számára. 

2018-ban kiadott albumát is róla akarta elnevezni, végül Hitler helyett „Ye” lett a címe, ami most már a rapper új művészneve is. Az alkalmazott szerint a rapper ellenséges légkört teremtett a munkahelyen, egyebek mellett szélsőgéges nézeteivel.

Nyíltan beszélt róla, hogy elolvasta a Mein Kampfot, csodálta a nácikat és Hitlert a propaganda-terjesztésért. Az informátor szerint a rapper szűk, belső köre tisztában volt a nézeteivel. 

West nemrég kiposztolt egy screenshotot arról, hogy P. Diddy rappernek azt írta, zsidók irányítják, a fotóra pedig egy „Jézus zsidó volt” feliratot rakott. 

Előtte pár nappal pedig rasszista kollekciót mutatott be a párizsi divathéten. A feketék jogait képviselő jelmondat, a Black Lives Matter kifigurázott verzióját nyomtatta pólóira, amire így a White Lives Matter felirat került. Ez sokaknál kiütött a biztosítékot, Will Smith fia, Jayden például egyszerűen kisétált a bemutatóról.

Antiszemita megjegyzései miatt az Adidas szerződést bontott vele. West ezután egy másik cipőmárkánál akart házalni, de a Sketchersnél sem látták szívesen, és kidobták az épületből. 

Nyitókép: Gotham/GC Images 

#Bulvár#kanye west#antiszemita#Ye#adolf hitler#náci

Címlapról ajánljuk