Bulvár

Összeházasodott a Survivor két játékosa, Panyik Anita és Bíró Tamás

rtl.hurtl.hu

2022. július 20. 13:52

A túlélőshow szerelmespárja ráadásul egymás után négyszer is kimondta a boldogító igent.

Panyik Anita és Bíró Tamás is a Survivorben vált ismertté, majd – annak ellenére, hogy nem egy évadban szerepeltek– néhány évvel később összehozta őket a sors. A romantikus eljegyzést követően idén nyáron megtartották álomesküvőjüket.

Négyszer házasodtunk össze 2 hónap alatt, de még vagy százszor hozzád mennék. Életemnél is jobban Szeretlek @birotamas_

 – írta Instagram posztjában a lány, akit mostantól Bíró-Panyik Anitának hívnak. Az újdonsült férj is felvette felesége vezetéknevét, így az ő neve Bíró-Panyik Tamás lett.


A nagy nap részleteiről a Promotions-nek nyilatkoztak, így derült ki, hogy a vegetáriánusként és környezetvédőként elhíresült pár esküvőjén „30 fogásos vegetáriánus menüsort készített egy ismert chef, és a természetben mondták ki a boldogító igent”.

Több táncunk is volt, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy Tomi fél évig készült egy külön produkcióval számomra. Az én meglepetésem pedig az volt, hogy a legjobb barátunk gitár- és énekszólójára, a kedvenc számunkra vonultam be a Tomihoz a saját tervezésű ruhámban. Sírt, mikor meglátott és csodálatos fogadalmat mondott nekem. Soha nem voltam még ilyen boldog és mindent meg fogunk tenni, hogy ez a szeretet és öröm sokáig tartson

– nyilatkozta a Promotions-nek Anita.

@drpanyikanita Kívánom, hogy egyszer minden Nőre így nézzen valaki! ❤ #firstlook #husband #wedding ♬ eredeti hang - drpanyikanita


Az extrémsportok és túrázás szerelmesei most előnászútra utaznak a Dolomitokba – itt volt a lánykérés is –, az igazi nászutat pedig őszre tervezik, amikor terveik szerint megmásszák a Kilimandzsárót, meglátogatják a Szavannát, majd végezetül Zanzibáron pihenik ki a fáradalmakat.

#Bulvár#Survivor#panyik anita#bíró tamás#esküvő#lagzi#lakodalom#házasság

Címlapról ajánljuk