Bulvár

Felismertem, hogy szuperhősre és ellenségképre is szükségük van a magyaroknak – ki volt Berki Krisztián?

Dévai LászlóDévai László

2022. május 6. 17:04

Berki Krisztián gyerekkora közel sem volt rendezett, anyja alkoholizmusa miatt hamar a saját lábára kellett állnia. Mestere volt a botránykeltésnek, amit hosszú celeb- és rövidke politikusi karrierjében is kihasznált. Berki Krisztián, a botrányhős és kétgyerekes apa 41 éves korában váratlanul elhunyt.

Péntek délelőtt az rtl.hu is megírta: 41 éves korában meghalt Berki Krisztián, a sajtóértesüléseket később a rendőrség is megerősítette. A IX. kerületi társasházhoz, ahol az egykori focista is lakott, a reggeli órákban négy rendőrautó és egy mentőautó vonult ki, az épületbe csak azokat engedték be, akiknek ott van a lakcímük.

A helyszínelés után a rendőrség bejelentette, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja, az RTL Híradóval később azt közölték, hogy a helyszíni szemlén kábítószergyanús anyagot találtak, emiatt büntetőeljárás indult. A ház lakói a hírt elsőként közlő Blikknek elmondták, hogy már napok óta veszekedést és kiabálást hallottak Berkiétől. A botrányhős feleségét, Berki Mazsit a helyszínre érkezett mentő környékén látták, de ott volt Berki volt párja, Hódi Pamela és közös lányuk is.

Berki Krisztián ugyanazon a napon halt meg, mint barátja, a Dózsa György úti gázolóként ismert, hónapok óta betegeskedő M. Richárd.

Berki Krisztián, a megosztó médiaszemélyiség 1980. július 1-én született Tatabányán. 

Szülei kilencéves korában váltak el. Berki gyerekkora közel sem volt rendezett, anyja alkoholizmusa miatt súlyos lelki sérüléseket szenvedett. Az elviselhetetlen körülmények miatt 13 évesen úgy döntött, hogy kollégiumba költözik. Az általános iskola után szakmunkásképzőbe jelentkezett, ahol villanyszerelőnek tanult. A képzést sikeresen elvégezte, de nem dolgozott eredeti szakmájában.

Berki már fiatal korában szeretett sportolni, hamar elkezdett focizni, és mint kiderült, volt hozzá tehetsége is, több együttesben is megfordult, de pályafutásának csúcsát az jelentette, hogy a 2004-2005-ös szezonban az FTC igazolt játékosa lehetett. A kapus poszton szereplő Berki egy hazai Hajdúnánás elleni díjmérkőzésen lépett pályára. A Fradi előtt megfordult a Budafok, a Dunaferr, a Diósgyőr, a Csepreg és a Balaton FC csapataiban is. Profi pályafutása során összesen négy NB 1-es mérkőzésen lépett pályára, 276 percet játszott, összesen nyolc gólt kapott.

Berki 25 éves korában sérülés miatt hagyta abba a futballt, de vezetőként maradt a sport közelében. Kisebb feladatok után, mindössze 27 évesen megkapta a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatói posztját, Berki ekkor még nem rendelkezett semmilyen sportvezetői képesítéssel, de a Wikipédia-oldala szerint később elvégezte a megfelelő képzést a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakán. A Fraditól 2010-ben távozott végleg, lemondva vezérigazgatói tisztségről.

#aberki

Berki Krisztián az elmúlt tíz évben felépített magából egy meglehetősen megosztó brandet. Az egykori kapus hivatásos botrányhős lett, valóságshow-kban szerepelt, műsorvezetőként dolgozott, azt mutatta a követőinek, hogy luxusban él, és ehhez nem kell semmit tennie, csak önmagát adnia.  A kezdőlökést az Édes Élet című reality adta meg, Berki a beszólásaival folyamatosan tematizálta a műsort, ezután rendszeresen a közbeszéd tárgyává vált, az emberek ugyanis szerettek megbotránkozni azon, hogy hogyan viselkedik ezekben a műsorokban. A botrányhős ezután szinte minden évben feltűnt egy nagy valóságshow-ban.

2014-ben az ominózus herevasalós hírrel röpítette magát a címlapokra, gyakorlatilag egy országgal megismertetve ezt a szépészeti eljárást.

Berki Krisztián egy amerikai testépítő verseny miatt kereste fel az orvosát, hogy felkészülést egészítsék ki az intim beavatkozással. A zsírbontásos herevasalás a bőr alatti izomrostokat zsugorítja úgy, hogy az apró sejteket, zsírsejteket szétrobbantja. Az ilyen és ehhez hasonló, rendszeresen, megbízhatóan szállított bulvársztorik miatt Berki a kereskedelmi tévézés egyik meghatározó arcává vált. 

A botrányhős egy idő után a másik oldalon találta magát, nem szereplőként, hanem műsorvezetőként került képernyőre. Vezette az Éden Hotel című műsort, a FEM3 Cafénak pedig állandó műsorvezetője lett.

A 2010-es évek végére Berki tévés pályafutása kezdett lefelé ívelni, 2019 szeptemberétől például már csak a Sláger TV Überkirály című adásában szerepelt. 2021-ben több nagyobb produkcióval tért volna vissza  Life TV-re, de Hajdú Péter vezérigazgató úgy döntött, hogy nem szerepelteti tovább Berkit és a feleségét. Berki Krisztián az elmúlt években leginkább Instagram- és Facebook-influenszerként működött, az oldalán szinte minden együttműködést vállalt, sporteszközöktől kezdve szerencsejátékokon át egészen a fogfehérítőkig sokféle cég termékét reklámozta.

Politika, pénz, botrány

Berki imidzséhez mindig is hozzátartozott, hogy nagyon tehetősnek mutassa magát. 2014-ben pár százmillió forintra becsülte saját vagyonát, ennek ellenére rendszeresen összetűzésbe keveredett az adóhivatallal. 2012 áprilisától egy angol cég megbízásából tárgyalásba kezdett az NB II-es Vác FC-vel és a váci városvezetéssel a labdarúgócsapat megvásárlásáról. A nyári tulajdonosváltás után négy hónapon keresztül dolgozott, majd távozott a klubtól. Az ügyben 2013 augusztusában született bírósági ítélet, amely alapján 42,5 millió forintos fizetési kötelezettséget szabtak ki a Fradi egykori játékosára, a vádirat szerint a büntetést a csapat tulajdonosának megkárosítása miatt ítélték meg.

Berki az évek során folyamatosan azt hangoztatta, hogy olyan gazdag, hogy az Egyesült Államokban vannak ingatlanjai és üzletei. Ennek ellenére a NAV többször is próbálta felvenni vele a kapcsolatot a váci ügy miatt – sikertelenül. 2019-ben a bíróság bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és egyéb bűntettek miatt 1 év börtönbüntetésre és 5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Berki bevallotta a bűnösségét, így felfüggesztett börtönre módosították a büntetését.

Berki legutóbbi botránya egy közúti veszélyeztetésről és rongálásról szóló eset, amely során a vád szerint Bentley-jével büntetőfékezett egy busz előtt, és balesetet okozott. Ez az eset még 2018-ban történt, de az ügyet 2021-ben tárgyalták. Berki két év szabadságvesztést kapott négy év próbaidőre felfüggesztve, illetve 2 évre a vezetéstől is eltiltották. 

 

Utóbbi eltiltással kapcsolatban rendszeresen viccelődött is az Instagram-oldalán, hogy hosszú idő után újra bérletet kellett vennie.

Berki Krisztián belekóstolt a politikába is, a 2019-es önkormányzati választásokon Budapest főpolgármester-jelöltjeként indult el, kampányvideójában egy medencéből kimászva azt mondta: „Igen, csak én vagyok képes nyugdíjba küldeni Tarlóst. Igen, kellettek ti is. Együtt, veletek megcsináljuk. Berki Budapestért.”

 

Botránykeltésben szerzett rutinja a kampányban hozott néhány szórakoztató epizódot, emlékezetes volt például, amikor a városvezetői szándékai után a felfüggesztett börtönbüntetését firtató beszélgetés végén egyszer csak kirohant az ATV stúdiójából, azzal vádolva Rónai Egon műsorvezetőt, hogy MTK-drukkerként elfogult vele szemben. Az interjú amúgy is véget ért volna. A választáson Berki nem ért el áttörő sikert, 10 ezer ajánlás begyűjtése után az október 13-ai választáson 4047 szavazatot kapott. 

Berki Krisztián két gyermeket hagyott hátra, Hódi Pamelával 2018-ban szakítottak, a kapcsolatukból egy közös gyermek született, a kislány a Berki Natasa Zselyke nevet kapta. Berki 2019-ben házasodott meg, felesége Berki Mazsi lett. A párnak 2021 novemberében született közös gyermeke, a kicsit Berki Emma Katerinának hívják.

A Neokohnnak tavaly nyáron adott interjújában elmondta, hogy édesanyja után vallásjogilag zsidó, bár hatéves korában megkeresztelték. Azt mondta, édesapjával nagyon jó a kapcsolata, az alkoholizmusból kigyógyult édesanyjával pedig 25 év szünet után sikerült rendezni a viszonyukat. Amikor az interjúban saját megítéléséről kérdezték, így fogalmazott:

Felismertem, hogy kétféle emberre van szüksége a magyar embernek. Az egyik egy szuperhős, a másik pedig egy ellenségkép, valaki, akit utálni tud. És én azt gondolom, hogy mind a kettőt meg tudom testesíteni, megvan ehhez a képességem és a karizmám.

Nyitókép: RTL Klub

 

#Bulvár#berki krisztián#elhunyt#nekrológ#ma