ELHUNYT

Elhunyt Balázs Péter – így emlékeznek rá kollégái és barátai

Elhunyt Balázs Péter – így emlékeznek rá kollégái és barátai

1:51
ReggeliVoith Ági munkássága a magyar színház- és filmtörténet része marad
2026. január 29. 13:37

Voith Ági munkássága a magyar színház- és filmtörténet része marad

Életének 82. évében elhunyt Voith Ági, Jászai Mari-díjas színésznő, akit a közönség nemcsak a színpadon, hanem számos tévé- és játékfilmben is láthatott. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és a Radnóti Miklós antirasszista díjjal is elismerték. 2006-ban a József Attila Színház örökös tagja lett, 2013-ban érdemes művész, 2016-ban pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi oklevelét vehette át. Élete és pályafutása a magyar színház- és filmtörténet része marad.
7:26
ReggeliTarr Béla öröksége: a társadalom elesettjeire irányította a figyelmet
2026. január 7. 12:35

Tarr Béla öröksége: a társadalom elesettjeire irányította a figyelmet

Hetvenéves korában elhunyt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legerősebb hatású alkotója. Filmjeit világszerte tanították és elemezték, miközben itthon sokáig megosztó művésznek számított. Dudás Viktor filmszakértő szerint Tarr Béla alkotásai olyan lelki és társadalmi poklokat mutatnak meg, amelyek hosszú időre beleégnek a nézőbe. A Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló ma már megkerülhetetlen darabjai a filmtörténetnek, még ha nem is könnyű befogadni őket. Tarr Béla művészetének központi üzenete az volt, hogy az elesettekre és a hátrahagyottakra túl kevés figyelem jut, és a gondolat szabadságát soha nem szabad korlátozni.
9:05
ReggeliElhunyt Balázs Péter, a magyar vígjáték és kabaré legendája
2025. december 11. 13:10

Elhunyt Balázs Péter, a magyar vígjáték és kabaré legendája

82 éves korában elhunyt Balázs Péter Kossuth-díjas színművész, a magyar vígjáték és kabaré kiemelkedő alakja. Több mint hat évtizeden át szórakoztatta a közönséget a Vígszínházban és a szolnoki Szigligeti Színházban, emlékezetes szinkronszerepeivel generációk szívébe lopta magát. Nyertes Zsuzsa, egykori kollégája és barátja így emlékezik rá: Péter nemcsak a kamera előtt volt nagyszerű, a magánéletben is mindig nevettetett, és példaként szolgált alázatosságával és segítőkészségével.
5:51
ReggeliKapitány Iván meghatóan emlékezik Kálloy Molnár Péterre: „Nem becsülték meg eléggé”
2025. december 2. 15:07

Kapitány Iván meghatóan emlékezik Kálloy Molnár Péterre: „Nem becsülték meg eléggé”

Kálloy Molnár Péterre emlékezünk, aki tegnap, mindössze 55 évesen távozott – túl korán, túl hirtelen. A vele hosszú éveken át dolgozó Kapitány Iván rendező szerint Kálloy tehetsége sokszor nem kapta meg azt az elismerést, amit igazán megérdemelt volna. Mesél arról is, mennyire önkritikus volt a színész, aki mindig próbált még egy kicsit jobb lenni önmagánál. Kapitány először még a Színművészeti Főiskola Ódry Színpadán figyelt fel rá, utoljára pedig a Gólkirályság harmadik évadán dolgoztak együtt. Ez az év végén kerül majd képernyőre.
6:43
ReggeliBaseball karriernek indult, Hollywood ikonja lett – Robert Redford öröksége
2025. szeptember 18. 12:43

Baseball karriernek indult, Hollywood ikonja lett – Robert Redford öröksége

89 éves korában elhunyt Robert Redford, Hollywood egyik legnagyobb ikonja, aki színészként, rendezőként és fesztiválszervezőként is maradandót alkotott. Dudás Viktor filmszakértő szerint Redford filmográfiája legendás: olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az Ilyenek voltunk, a Keselyű három napja vagy A nagy Gatsby. Pályáját baseballjátékosként kezdte, majd kreativitása a színház és a film világába sodorta. A világhírt a Butch Cassidy és a Sundance kölyök hozta meg számára, miközben mindig megőrizte visszafogott életmódját és Utah-i otthonához való ragaszkodását.
5:17
ReggeliButch Cassidytől a Sundance Filmfesztiválig – így emlékeztek Robert Redfordra a Reggeliben
2025. szeptember 17. 11:40

Butch Cassidytől a Sundance Filmfesztiválig – így emlékeztek Robert Redfordra a Reggeliben

Robert Redford életművét idézték fel a Reggeli műsorvezetői, Szondi Vanda és Papp Gergely. Az Oscar-díjas színész, rendező és producer 89 évesen hunyt el, de munkássága örökre meghatározza a filmtörténetet. A Sundance Filmfesztivál társalapítójaként fiatal tehetségeknek adott lehetőséget, miközben környezetvédőként is maradandót alkotott. Öröksége a mozivásznon és a független film világában egyaránt él tovább.
5:03
ReggeliElaltatták Szását, a Fővárosi Állatkert kistigrisét
2025. augusztus 21. 12:04

Elaltatták Szását, a Fővárosi Állatkert kistigrisét

Tragikus döntést kellett hozni a Fővárosi Állat- és Növénykertben: Szását, a fiatal tigrist altatták el súlyos epilepsziás rohamai miatt. Dr. Sós Endre főállatorvos mesélte, hogyan zajlottak a vizsgálatok, milyen kezelési lehetőségek voltak, és milyen nehéz volt a döntés. Az állatkert szóvivője, Hanga Zoltán elmondta, hogy a közönség azonnal együttérzéséről biztosította az intézményt. Jó hír is van: az állatkertben 27 kis flamingó várja a látogatókat, és már készülnek az Állatkertek éjszakájára rengeteg programmal.
7:43
ReggeliBúcsú a legendától: Bereczki Krisztián emlékei Kathi Béláról
2025. augusztus 11. 10:14

Búcsú a legendától: Bereczki Krisztián emlékei Kathi Béláról

Az egész országot megrázta a hír, hogy 46 éves korában elhunyt Kathi Béla, magyar testépítő, erőemelő, kétszeres Superbody abszolút győztes. Béla sportolóként, üzletemberként és barátként is maradandó nyomot hagyott mindenkiben. Többször is járt nálunk, legutóbbi szereplése pedig különösen emlékezetesre sikerült, amikor barátja és sporttársa, Gömöri András Máté sérülését elemezte. Ebből most egy részletet is felidézünk, majd egyik legjobb barátja, a szintén testépítő Bereczki Krisztián IFBB PRO versenyző emlékezik rá.
4:44
ReggeliCh. Gáll András: ebben a szezonban nagyobb szerep várt volna Diogo Jotára
2025. július 8. 12:34

Ch. Gáll András: ebben a szezonban nagyobb szerep várt volna Diogo Jotára

Megrázta a futballvilágot Diogo Jota és testvérének halálhíre: a Liverpool portugál játékosa tragikus autóbalesetben vesztette életét. A klub azonnal adminisztratív módon elbocsátotta Jotát, hogy a család megkaphassa a teljes, még két évre szóló szerződését – ez 6,7 milliárd forintot jelent. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa idézte fel a játékos pályáját és utolsó napjait. 
3:20
FókuszElhunyt Galambos Boglárka, Galambos Lajos volt felesége
2024. november 30. 16:41

Elhunyt Galambos Boglárka, Galambos Lajos volt felesége

Galambos Boglárka régóta küzdött súlyos betegséggel, amely végül legyőzte őt. Lajcsi egy hete még jókedvűen zenélt a Fókusz kamerájának, ma már fel sem vette a telefont. A tragikus hírt szűkszavúan erősítette meg a Blikknek. Annyit mondott, idézem: “A fájó és szomorú hír sajnos igaz”. Csendes, mosolygós, elegáns – és  Lagzi Lajcsi biztos háttere – így ismerhették meg a nézők Galambos Boglárkát.
2:06
HíradóFizetési felszólítást kapott egy 12 éve elhunyt édesapa
2024. október 30. 19:00

Fizetési felszólítást kapott egy 12 éve elhunyt édesapa

Fizetési felszólítást kapott a 12 éve elhunyt édesapja - erről panaszkodott egy férfi. A levélben az áll, ha 15 napon belül nem fizeti be a pénzt, jogi eljárást indítanak. A férfi szerint egy régi földgázszámláról lehet szó, de semmi többet nem sikerült kiderítenie, ugyanis az ügyintézők azt mondták neki, csak a szerződőnek vagy édesapjának adhatnának felvilágosítást. 
5:17
Fókusz„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei
2024. augusztus 9. 19:58

„Emlékszel, hogy elbúcsúztál, mielőtt bementél a műtétre?” – Boros Lajosra emlékeznek szerettei

Csütörtökön az egész országot megrázta a hír, hogy 77 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Boros Lajos. A rádiós legenda napra pontosan két éve beszélt a Fókusznak arról, hogy rengeteg terve van még, azt mondta, teljesen ki van békülve az öregedéssel és az idő múlásával. Sőt, betegségével is. Hat évvel ezelőtti szívműtétje után kómába esett, újra kellett tanulnia járni is, de felépült, és alkotni akart. Egykori kollégái, Sebestyén Balázs, Voga János és Bochkor Gábor is búcsúznak tőle. Boros Lajost hétfőn helyezik örök nyugalomra. 
2:58
HíradóElhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult
2024. augusztus 9. 19:10

Elhunyt a korábban ágyhoz kötözött beteg a várpalotai magánkórházban, eljárás indult

Elhunyt a várpalotai magánkórházban az az idős beteg, akit két hete ágyhoz kötöztek, erről az egyik hozzátartozója értesítette a Híradót. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja. Közben a Nemzeti Népegészségügyi Központ is hatósági eljárást indított. A kórház főigazgatója korábban azt mondta, jogszerű volt a kikötözés, és az ügyeletes orvos nem tartotta indokoltnak, hogy személyesen vizsgálja meg a beteget. 
2:02
Videó4 éve rázott meg mindenkit Bogdán László öngyilkossága
2024. július 14. 9:16

4 éve rázott meg mindenkit Bogdán László öngyilkossága

Négy éve ezen a napon Cserdi önkormányzata előtt találták meg a falu polgármesterének holttestét. Bogdán László ismert cigány polgárjogi aktivista volt, önkezével vetett véget életének. A faluban mindenkit megrázott a hír. Bogdán László 2006-tól egészen haláláig a falu polgármestere volt. Civil kezdeményezéseiért a helybéliek a „cserdi csodaként” emlékeztek rá. Falujában zöldségtermesztési közfoglalkoztatási programot szervezett, a település fiataljait pedig börtönlátogatásra vitte, hogy elrettentse őket a bűnözéstől. A kisebbségi és a többségi társadalom békés egymás mellett élése érdekében végzett tevékenységét több díjjal is elismerték. Bogdán László 46 évet élt.
6:35
Fókusz„Egyszerűen jó volt a közelében lenni” – mondta jó barátja az 51 évesen elhunyt operettszínészről, Vadász Zsoltról
2024. június 24. 19:53

„Egyszerűen jó volt a közelében lenni” – mondta jó barátja az 51 évesen elhunyt operettszínészről, Vadász Zsoltról

Alig két hete még ereje teljében állt a színpadon, június 21-én azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház elismert színésze. A művészvilágot és a színész rajongóit megdöbbentette és megrendítette a veszteség. Rusvai Miklós víruskutató szerint a színész halálát okozó húsevő baktérium általi fertőzések száma Magyarországon elenyésző. 
2:44
Videó„A vers az, amit mondani kell” – hat éve halt meg Kányádi Sándor, ma rá emlékezünk
2024. június 20. 6:02

„A vers az, amit mondani kell” – hat éve halt meg Kányádi Sándor, ma rá emlékezünk

„Mindenki röhögött, én megilletődve hallgattam. Mert kimondta azt, amit én már régóta sejdítettem” – idézte fel egyik kedves történetét az RTL-nek Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író 2018-ban ezen a napon hunyt el, 89 éves korában. Kányádi a romániai Nagygalambfalván született, tanári diplomát szerzett, de soha nem tanított – életét az irodalomnak szentelte. Első verse 1950-ben jelent meg egy bukaresti lapban. Ő volt a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja, élete egyik utolsó nagy elismerése 2017-es Prima Primissima-díja volt.
3:10
VideóKét éve hunyt el Haumann Péter
2024. május 28. 5:52

Két éve hunyt el Haumann Péter

2022-ben, ezen a napon 81 évesen elhunyt Haumann Péter. A legendás színészt az egész magyar színházi világ gyászolta. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze hosszú betegség után halt meg. Utoljára 2021-ben lépett fel a Macskák 1500. előadásán. Akkor arról beszélt, úgy érzi, nem fog többet színpadon játszani. Később a Ferencvárosi Pinceszínházban beszélt legelső szerepeiről és arról is, milyen közvetlen kapcsolata volt a közönséggel. A színész nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon is sokszor nyújtott felejthetetlen alakítást. Egy egész ország nevetett az általa megformált Patáson az Indul a Bakterház című filmben, és az ő hangján szólalt meg a Macskafogó Safranekje is. 
KülföldHa ezt az üzenetet látjátok, békésen meghaltam
2024. május 17. 6:03

Ha ezt az üzenetet látjátok, békésen meghaltam

Dr. Kimberly Nix belgyógyász rezidensnél 28 éves korában állapítottak meg daganatos megbetegedést. Három éven át dokumentálta küzdelmes útját onnantól, hogy betegségét még gyógyíthatónak gondolták, egészen addig, amíg a biztos távozás tudatában lassan elbúcsúzott szeretteitől, és bemutatta azokat az apró örömöket, amik szerinte igazán fontosak egy ember életében. Dr. KImberly Nix 31 évesen hunyt el.
2:32
VideóNégy éve halt meg Szilágyi István, a saját fia végzett brutálisan a színésszel
2024. május 3. 12:24

Négy éve halt meg Szilágyi István, a saját fia végzett brutálisan a színésszel

2020-ban ezen a napon hunyt el Szilágyi István, akit legtöbben talán Lópici Gáspárként ismerhetnek, de nagyon sok tévéfilmben játszott. A 82 éves színészt a fia ölte meg, egy kalapáccsal verte agyon a XVII. kerületi házukban. A férfit a gyilkosság helyszínén fogták el, a jogerős ítélet pedig két évvel később született meg: a gyilkos legkorábban huszonöt év elteltével jöhet ki a börtönből. Szilágyi István halála előtt szerény körülmények között élt. Fia korábban is többször bántotta, 2018-ban ezért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.