Orbán Viktor egy mondattal 50 milliárd forinttal rövidíthette meg Budapestet
2024. szeptember 11. 17:07
A BKK hitelezését érinti súlyosan a kormány keddi rendelete, amely a 2025-ös fővárosi költségvetésen üthet lyukat.
Súlyos válságot, akár csődközeli helyzetet is okozhat a főváros működésében jövőre egy csupán egymondatos, kedd este megjelent és szerdán már hatályba is lépett kormányrendelet, amely 50 milliárd forintos lyukat üthet Budapest 2025-ös költségvetésében – írja a hvg.hu.
A rendelet az önkormányzati cégek szabad szerződéskötési jogát korlátozza, kimondja, hogy tilos követelésátruházást jelentő faktorálási szerződést kötni. A Fővárosi Önkormányzatnak pedig pont van egy ilyen szerződése, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kötött ilyet 50 milliárd forint értékben, és így jutott pénzhez az OTP Bank és a K&H Bank révén. Ezzel a pénzzel pótolták ki a BKK költségvetését eddig, a speciális hiteltartozást majd 2025 márciusában fizeti meg a főváros kamatostul.
Ezt már tavaly is meglépték, idén pedig visszafizették a pénzt.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, az idei büdzsét nem érinti a tiltás, a jövő évi esetében még vizsgálják a rendelet hatásait.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán