Belföld

Már a Fidesz nyakában liheg Magyar Péter pártja, a DK óriásit zuhant

rtl.hurtl.hu

2024. szeptember 11. 16:24

A Medián adatai szerint a parlamentbe csak a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt kerülne be listán. A DK tábora drámai mértékben zsugorodott, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd pedig már csak az egyéb kategóriába fért be.

Ha most vasárnap lennének választások, a listás szavazatok 43 százalékát kapná a Fidesz, míg a Tisza 39 százalékot szerezne – derült ki a Medián felméréséből, amit a hvg360 számára készítettek.

A szeptember 3-10 között ezer fő megkérdezésével készített felmérés szerint – amit „Gyorsabban fogy a Fidesz előnye, mint Orbán Viktor” címmel tettek közzé – 

a két párt közötti különbség júliusról szeptemberre a teljes szavazókorú népességen belül 11-ről 5 százalékpontra csökkent. A választani tudó biztos szavazók körében a változás még drasztikusabb, a különbség 12-ről 4 százalékpontra csökkent.

A számok azt mutatják, hogy a kormánypárt támogatottsága nem esett vissza az EP-választás óta, viszont a Tisza jócskán erősödött. Hann Endre, a Medián igazgatója azt mondta a lapnak, hogy „a Tisza szívó hatása akkora, hogy jelenleg a Fideszen (és csatolt részein), valamint Magyar Péter pártján kívül egyetlen párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Ez a folyamat a kétpártrendszer kialakulása felé mutat” – mondta.

A legmegdöbbentőbb esést az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció mutatta be, júliusban még 9 százalék feletti eredményt mért a Medián, most alig vannak 3 százalék felett. A Mi Hazánk támogatottsága is beszakadt, 7 százalékról visszaestek 4 százalékra.

A választani tudó biztos szavazók körében jelenleg így állnak a pártok:

  • Fidesz-KDNP 43 százalék
  • Tisza Párt 39 százalék
  • DK 3 százalék
  • Mi Hazánk 4 százalék
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt 4 százalék
  • Jobbik 2 százalék
  • Momentum 2 százalék
  • Egyéb párt (köztük a Párbeszéd, az LMP és az MSZP): 4 százalék

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

#Belföld#Medián#közvélemény-kutatás#fidesz-kdnp#tisza párt#dk