A tankerület megszüntette az iskolabuszt több baranyai településen
2024. szeptember 7. 16:43
A gyerekek mostantól a menetrend szerinti járatokkal közlekedhetnek, ám sok tanuló így csak több átszállással tud bejutni az iskolába.
Több baranyai településen is megszüntette a tankerület az iskolába járást biztosító szerződéses buszjáratokat. Az ATV Híradó beszámolója szerint a gyerekek így most kénytelenek menetrend szerinti járatokkal közlekedni, de ezek menetrendje nincs összhangban az órák kezdetével, sok diák pedig csak többszöri átszállással tud eljutni az oktatási intézményekbe.
A tankerület a beszámolók szerint nem tájékoztatta időben az iskolabuszok megszűnéséről a családokat, csak pár nappal az iskolakezdés előtt szereztek tudomást a változásról.
Az iskolák próbálnak segíteni azzal, hogy Siklós térségében a buszpályaudvaron felnőtt felügyelet várja a gyerekeket, és elkísérik őket az órákra.
Azt írják, többen is az ellenzéki politikusok segítségét kérték. A tankerület azt mondta, a tanulók használják a tömegközlekedést és a „családbarát bérletrendszert”. A szülők elmondása szerint azt javasolták, hogy a nagyobb testvérek kísérjék a kisebbeket, vagy a települések biztosítsanak felnőtt kísérőt. Az intézkedés egyébként a falubuszos közlekedés támogatásának megszüntetését is jelenti.
Nyitókép (illusztráció): Getty Images