Belföld

Karsai Dániel Magyar Péterről és a Momentumról írt

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 14:50

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, az életvégi döntésért küzdő Karsai Dániel értékelte a választás eredményét. 

Karsai Dániel alkotmányjogász gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenved, a tágabb közvélemény azért ismeri, mert az aktív eutanázia lehetőségéért küzd. Karsai Dániel néhány nappal a választások előtt megosztotta a Facebookon követőivel, hogy az európai parlamenti választáson a Momentumot támogatja, mert egyrészt liberálisnak tartja magát, másrészt pedig leginkább ennek a pártnak a szakmai programjával tud azonosulni. 

Később az önkormányzati választással kapcsolatban úgy fogalmazott: „A legőszintébben remélem, hogy mind Baranyi Krisztina, Vitézy Dávid, Karácsony Gergely és Soproni Tamás is bejut a Fővárosi Közgyűlésbe.”

Az önkormányzati választáson bejött, amit kívánt, az EP-választáson azonban nem. Friss, Tájkép csata után című Facebook-posztját Karsai Dániel azzal indítja, hogy a Momentum önkormányzati választásokon jól szerepelt. „Számos polgármesteri helyet megőrzött, illetve megszerzett. Ebben a körben is nagyon fájó pont, hogy a Fővárosi Közgyűlésbe nem jutott be.”

Az EP-választás kudarc, egyetlen képviselő sem jutott be az Európai Parlamentbe. Összességében a Momentum ezt a választást elvesztette. Megkockáztatom, a párt most padlóra került. Ahonnan még minden további nélkül felállhat

– írta az alkotmányjogász, aki szerint ehhez jóval nagyobb elszántság és szervezettség kell, mint amit ebben a kampányban láttunk. Ha érzékeli azt a küzdeni vágyást, nagyon szívesen segít a továbbiakban is, írta, majd hozzátette: Magyarországon nagyon nagy szükség lenne egy liberális alternatívára.

A korrektség és sportszerűség jegyében: gratulálok a Tisza pártnak és Magyar Péternek. Érdeklődéssel fogom figyelni a folytatást, különösen a Magyar Péter győzelmi beszédében említett, megalkotásra kerülő programjukat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tervezik helyreállítani Magyarországon a jogállamot és a liberális demokráciát.

Mindenkinek derűs napot kívánok. Ne feledjük, nem csak akkor szép egy nap vagy az élet, ha nem felhős az ég

– írta Karsai Dániel. Június elején az Alkotmánybíróság elutasította Karsai Dániel panaszát, amit a jogász azután nyújtott be, hogy a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is elutasította az aktív eutanáziával kapcsolatos népszavazási kérelmét. Karsai Dániel testvére az RTL Híradónak azt mondta, lelkük mélyén számítottak az elutasításra. Az Emberi Jogok Európai Bírósága még kötelezheti a magyar államot, hogy alkosson jogszabályt az életvégi döntésekről:


Nyitókép: RTL

#Belföld#karsai dániel#választás#önkormányzati választás#Európa#als#magyar péter#tisza párt