Belföld

Egy nap alatt elfogadott salátatörvényben tiltja meg a kormány az iskolákban a mobilhasználatot

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 20:52

Hétfőn benyújtották, kedden már el is fogadhatják a 90 oldalas módosítócsomagot, aminek egyik rendelkezése szerint iskolaőrök kutathatják át a diákok csomagját és elkobozhatják a tiltott tárgyakat.

A választások másnapján, az ülésszak vége előtti utolsó pillanatban dobott be a kormány egy 90 oldalas jogszabály-módosítót, amelyet várhatóan kedden kivételes eljárással el is fogadnak majd – írja a hvg.hu. Ebben a lap szerint egyebek mellett szó van arról, hogy Budapesten is lesz mentőszolgálat biztosította ügyelet, valamint szabályoznák az iskolai mobiltelefon-használatot is.

Azt írják, a javaslat felhatalmazza a kormányt, hogy minden iskolában és kollégiumban meghatározzon be nem vihető (tiltott) tárgyakat, illetve olyanokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel szabad az órán használni. Az indoklás szerint „az iskolai mobiltelefon-használat jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt”.

A tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz a tanulók csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálni, a tiltott tárgyat elvenni, de annak „őrzése során a tárgyban bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel”.

A digitális eszközök használata azonban a pedagógus által meghatározott esetekben, tanulási céllal továbbra is biztosítható lesz.

Mint írják, a salátatörvényben az is szerepel, október elsejétől Budapesten is az Országos Mentőszolgálat látja majd el az önkormányzatok helyett a háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyeletet, ahogy az ország más részein. Az állami kórházakban pedig egységes beléptető rendszert vezetnek be, hogy ellenőrizzék az alkalmazottak „munkaidejének betartását, az intézménybe történő be- és kilépését”. Az egészségügy kapcsán mindemellett szigorítanak az összeférhetetlenségi szabályokon, valamint a kórházban hagyott újszülött gyermekek örökbefogadását is megkönnyítenék. 

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#salátatörvény#kormány#iskola#mobiltefelon#kitiltás

Címlapról ajánljuk