Belföld

Bayer Zsolt szerint Szentkirályi visszalépése „az ősi magyar harcmodor” megnyilvánulása

rtl.hurtl.hu

2024. június 7. 14:02

Bayer Zsolt szerint a „a képlet végtelenül egyszerű” minden Fidesz–KDNP szavazó számára: egy iksz Vitézyre, így lehet leváltani a Karácsonyt. A kormánypárti Megafon influenszerei is egyként állnak ki az LMP jelöltje mellett.

„Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől. A heves viadal közepén otthagyta az ütközetet, meghátrálást színlel éppen, s az ellenség már azt hitte, győzött, de éppen most jut halálos veszedelembe” – írta Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében, melynek az És akkor most figyeljünk a taktikára! címet adta.

A párttag publicista ebben arra buzdítja követőit, hogy most tegyenek egy ikszet Vitézy Dávidra, mert ő „Karácsonnyal ellentétben ért is ehhez-ahhoz”. Bayer a kormányközeli Századvég friss közvélemény-kutatására hivatkozik, amely szerint Vitézy a legnépszerűbb jelölt. Ennek ismeretében pedig így fogalmazott Szentkirályi visszalépéséről: „a jó taktika, a megfelelő harcmodor az ősi magyar harcmodor, a sztyeppei harcmodor. Színlelj meghátrálást, és csald csapdába!” Hozzátette, 

„a képlet végtelenül egyszerű minden Fidesz–KDNP szavazó számára”, vagyis Karácsonyt akkor lehet leváltani, ha leszavaznak Vitézyre.

A kormánypárti Megafon influenszerei sem hagyták szó nélkül a bejelentést, ők is üdvözölték Szentkirályi visszalépését. Bohár Dániel például azt írta, „Szentkirályi visszalépett! Ezzel esélyt adva nekünk, budapestieknek, hogy visszavegyük a városunkat Gyurcsány embereitől”. Majd arra buzdította követőit, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra. A megafonos Deák Dániel szinte szó szerint ugyanezt posztolta, de ő még egy fotót is mellékelt az LMP jelöltjéről. Apáti Bence ugyancsak így járt el, aki posztjában először Karácsony ötéves teljesítményét bírálta, majd gyurcsányozott, végül pedig kijelentette: „Most, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépett, Vitézy Dávidot kell támogatni”.

Szentkirályi visszalépése: a Fidesz vezető politikusai hallgatnak 

Péntek reggel Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán bejelentette: visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, és támogatóit arra kérte, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra, az LMP és saját magáról elnevezett civil szervezet jelöltjére, akinek kampányára 200 milliót adott a magánvagyonából Ungár Péter LMP-társelnök.

Orbán Viktor és a Fidesz vezető politikusai egyelőre hallgatnak Szentkirályi visszalépéséről, Menczer Tamás és Gulyás Gergely sem szólalt meg egyelőre. Mindezt úgy, hogy a Fidesz kommunikációs vezetője május 29-én még az RTL-nek arról beszélt: neki soha nem mondott olyat Szentkirályi Alexandra, hogy vissza szeretne lépni, és nem is tud ilyen tervről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a május 23-i kormányinfón azt mondta: mindenki annak örülne a Fidesz vezetésében, ha Budapestnek fideszes főpolgármester-jelöltje lenne.


Noha a prominens kormánypárti politikusok egyelőre inkább a hallgatást választják, néhány fideszes azért pár szóban kommentálta Szentkirályi visszalépését, és már az ellenzékből is érkeznek a reakciók. Ezeket ebben a cikkünkben szedtük csokorba.

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

 

#Belföld#bayer zsolt#megafon#fidesz#Szentkirályi Alexandra#visszalépés#főpolgármester-választás#főpolgármester-jelölt#vitézy dávid

Címlapról ajánljuk