Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége 665 milliós veszteséggel zárt, ő mégis kivett belőle majdnem egymilliárd forint osztalékot

rtl.hurtl.hu

2024. június 1. 22:16

A honvédelmi miniszter kinevezésekor két cégétől is megvált, de azért azok se tejelnek rosszul, amiket megtartott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf két cégétől is megvált összeférhetetlenség miatt, amikor honvédelmi miniszter lett 2022-ben, az egyik által pedig megszűnt Garancsi István kaszinócár üzlettársának lenni.

A 444 azt írja: a kaszinóbiznisz nélkül tetemes veszteségbe fordult át a London Capital Zrt. mérlege. A 2022-es közel 20,5 milliárd forint után tavaly 595 milliós pénzügyi bevétele lett, és tavaly 665 millió forintos veszteséggel zárt a korábbi 19,1 milliárdos profit után.

A honvédelmi minisztert ez azonban az osztalékról szóló döntésben nem zavarta: a korábbi évek eredményeinek köszönhetően ugyanis 1,6 milliárdos tartalék volt még a cégben – ennek egy részét elvitte a veszteség, a maradékot viszont szinte teljes egészében kilapátolta a vállalatból.

954 millió forintos osztalék kifizetéséről döntött saját maga számára.

Emellett az is kiderül a most közzétett dokumentumokból: a tulajdonosnak 780 millió forintot kell törlesztenie a cég felé. Ez azt jelenti, hogy a busás osztalék mellett a miniszter még kölcsön is vett a saját cégétől 780 millió forintot.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

#Belföld#Szalay-Bobrovniczky Kristóf#honvédelmi miniszter#cég#osztalék#garancsi istván#veszteség