Belföld

Orbán Viktor: A hadseregek hiánya vezet a háborúkhoz

rtl.hurtl.hu

2024. május 24. 7:35

Orbán Viktor szerint az európai keresztény világ nem tudja magát megvédeni, mert nincs elég embere, az elmúlt évszázadok háborúban ugyanis meghaltak a katonáink. Felháborítónak nevezte, hogy az Európai Unió napi hatmillió euró büntetést szabott ki, amiért Magyarország nem engedi be a menekülteket.

Furcsa módon a hadseregek hiánya vezet a háborúkhoz. A háború oka ugyanis a gyengeség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli adásában. A kormányfő szerint egyebek mellett ezért fontos, hogy Magyarország megfelelő önvédelmi képességekkel rendelkezzen. 

Úgy vélte, a NATO hadereje sokszorosa Ukrajnáénak, ezért elképzelhetetlennek tartja, hogy Oroszország megtámadja a katonai szövetséget. „Nem hiszem, hogy Oroszország egyszer csak jön, és hamm, bekapja Európát. Az orosz veszélyre való hivatkozást inkább a nyugati államok háborúba való belépésének előkészületi manővereként értelmezem” – jegyezte meg. 

Orbán Viktor azt mondta, tanulmányozta az első és a második világháború előtti időszakot, és azt tapasztalta, hogy a médiában és a politikusok kommunikációjában is hosszan tartott a háborúba való belépés előkészítése. Szerinte riasztó a hasonlóság a mostani helyzethez, így viselkedik ugyanis Brüsszel és a jelenlegi média is.  

A miniszterelnök beszélt a tárgyalóasztaloknál átélt „kalandjairól” is. A nyugati országok stratégiája ugyanis az, hogy az ukránok harcolnak a fronton, és ezt pénzzel, valamint fegyverekkel támogatják, de a miniszterelnök szerint arra senki sem tud felelni: mennyi pénzt kell még elköltenünk ahhoz, hogy az ukránok kiszorítsák az oroszokat? Mennyi fegyvert kell még nekik szállítani? Úgy vélte, erre semmilyen terv, de még becslés sincs.  

Orbán Viktor szerint dolgoznak a jogászok azon a problémán, hogy hogyan tud Magyarország úgy NATO-tag maradni, hogy közben kimarad egy NATO területén kívüli háborúból. 

Úgy vélte, a választások tétje az lesz, hogy választani kell háború és béke között. 

Orbán Viktor szerint Európában a legtöbb nagy baj – „migráció, demográfiai válság” – okát a háborúban kell keresni. „Összességében mindenki vesztett, mert minden európai háború, amely nemzetek között zajlik, valójában egy összeurópai polgárháború. Egymást irtják a fehér-keresztény emberek. Nem csoda, hogy az európai keresztény világ, amely korábban meghatározó befolyást gyakorolt a világ többi részére, és képes volt magát megvédeni a migrációval szemben, erre képtelenné válik, mert nincs elég embere. Miért hiányzik több tízmillió ember az európai földrészről? Például Magyarországról is. Mert meghaltak a katonáink háborúkban” – fejtegette a miniszterelnök.    

Hozzátette: minden európai háború összességében mindenkinek veszteséget okozott, függetlenül attól, hogy ki győzött. 

Orbán szerint vérlázító, hogy az Európai Unió napi hatmillió euró büntetést szabott ki, amiért Magyarország nem engedi be a menekülteket. „Annyira föl vagyok háborodva, hogy erről nem is mondok többet. (…) Brüsszelből hátba lövik Magyarországot” – fogalmazott. 


Nyitókép: Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#orbán viktor#kossuth rádió#infláció#háború#európai unió#önkormányzati választás 2024

Címlapról ajánljuk