Belföld

Lázár János: Varga Judit jó nagy butaságot csinált

rtl.hurtl.hu

2024. április 29. 22:50

14 év alatt a Fidesz vezetői közül a valóságérzékelése sok mindenkinek sérült, ez Orbán Viktorra jellemző a legkevésbé – mondta Lázár János miniszter. Szerinte ő maga pedig már kinőtt abból a korból, hogy akarjon valami lenni.

Orbán Viktorról, Varga Juditról és Magyar Péterről is beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter a Jelennek adott interjújában.

A miniszterelnökről elmondta, „aki annyi ideje van a politikában és annyi ideje kormányoz, mint Orbán Viktor, természetes, hogy nem hiba nélküli”. Arról is beszélt, hogy „14 év alatt a Fidesz vezetői közül a valóságérzékelése sok mindenkinek sérült, ám ez épp Orbán Viktorra jellemző a legkevésbé. Ezért alkalmas arra, hogy még jó néhány évig miniszterelnök legyen.”

Magyar Péterről azt mondta a miniszter, hogy a munkájára – mivel Lázár adott megbízást Magyarnak – nem tud rosszat mondani. A politikai szerepvállalásáról azt mondta, egyelőre nem látszik, hogy megvannak-e a vezetői kvalitásai, ellentétben Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával, akikben megvan a vezetési és egyben az ártási képesség is.

A kegyelmi botrányról az a véleménye, hogy Varga Judit jó nagy butaságot csinált azzal, hogy aláírta igazságügyi miniszterként az államfő kegyelmi döntését. A hangfelvételről szólva úgy fogalmazott, hogy 

érthetetlen dolgokat mondott Varga, a lépései pedig cáfolták, hogy alkalmas volt miniszternek és a fideszes EP-lista vezetőjének.

Lázár miniszterelnöki ambíciói is szóba kerültek, amelyek pletykaszinten gyakran felmerültek. Azt mondta, már kinőtt abból a korból, hogy akarjon valami lenni. Szerinte „a Fidesznek hosszú távon az az érdeke, hogy Orbán Viktor legyen a miniszterelnök. Jelen pillanatban és hosszú távon ő képes ezt a közösséget összetartani és sikerre vinni”.

Nyitókép: MTI/Vajda János

#Belföld#lázár jános#varga judit#orbán viktor#magyar péter#miniszterelnök