Belföld

Schmuck Andor indul a polgármester-választáson, egyetlen programpontja van

rtl.hurtl.hu

2024. április 19. 21:56

Schmuck Andorék büdzséje szűkös.

Ismét politikai pályára lép Schmuck Andor, ugyanis indul az V. kerületi polgármester-választáson, írta meg a Blikk.

Schmuck Andor decemberben adott be javaslatot a pártoknak, amelyben arra kérte őket, hogy az ingatlanhasznosításból és a parkolásból befolyó 10 milliárd forintnyi bevétel felét fordítsák a kerület lakóinak jólétére. Egyetlen párt sem mutatott érdeklődést.

Ezért döntöttünk a csapatommal úgy, hogy megalakítjuk a Miénk a Belváros Egyesületet és elindulunk a választáson. Csapatom is van, mind a nyolc körzetben indítunk képviselőjelölteket. Az általunk indított előválasztást megnyertük, szombattól pedig elindul az aláírásgyűjtés és a kampányunk 

– nyilatkozta.

Ahogyan korábban bemutattuk, szervezete neve igencsak hasonlít a helyi ellenzék által alkotott Tiéd a Belváros-frakció elnevezésére. Schmuck Andor akkor azt mondta: szó sincs megtévesztési szándékról, a választókat pedig nem szabad hülyének nézni.

Schmuck Andor a lapnak arról is beszélt, hogy büdzséjük rendkívül szűkös. De neki nem a polgármesteri pozíció a fontos, hanem hogy valamilyen módon egyetlen programpontjuk megvalósulhasson.

A kerületben jelenleg a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter a polgármester, aki idén is indult. Az ellenzéki előválasztást Juhász Péter nyerte

Schmuck Andor legutóbb, 2019-ben is elindult a polgármesterségért az V. kerületben, akkor 152 szavazatot kapott, ami 1,46 százalékot jelentett neki. 

Nyitókép: Kovács Attila / MTI

Címlapról ajánljuk