Belföld

Magyar Péter bejelentette: elindulnak az EP-választáson

rtl.hurtl.hu

2024. március 26. 15:04

Magyar Péter szeretné látni, hogy Szentkirályi Alexandra melyik napon fog visszalépni Vitézy Dávid javára.

El fogunk indulni az Európai Parlamenti-választáson” – jelentette be Magyar Péter kedd délután a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatón, nem sokkal azután, hogy a Schadl-Völner-üggyel kapcsolatos hangfelvételt adott át az ügyészeknek, írta meg a Telex.

Magyar Péter kedd reggel publikálta azt a hangfelvételt, amit még Varga Judit egykori igazságügyi miniszterrel közös otthonukban titokban rögzített. Varga Judit a hangfelvételen arról beszél, hogy Rogánék „javasolták az ügyésznek, hogy mit kéne kihúzni” a Schadl-ügy irataiból. Zamecsnik Péter ügyvéd azt rtl.hu-nak azt mondta: két bűncselekmény gyanúja is felmerül a hangfelvétel alapján. Magyar Péter kedden a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, tanúkihallgatására is magával vitte a felvételt, az állítása szerint az ügyészekkel közösen is meghallgatták. 

Tanúvallomása után azt mondta, „pár napon, egy-két héten belül” be fogja jelenteni, hogy milyen pártot alapít vagy milyen párt színeiben kíván indulni a június 9-i EP-választáson. 

Van olyan párt, több is ma Magyarországon, ami képes ellenállni a rogáni nyomásgyakorlásnak. Úgyhogy nem tudjuk neki megtenni ezt a szívességet, hogy nem indulunk el. Elindulunk, és ezt a választást olyan eredménnyel fogjuk megnyerni, olyan eredményt fogunk elérni, ami még a Holdról is látszik

– mondta Magyar.

Magyar állítólag több párttal is tárgyalt már, de egyelőre egyiket sem szeretné megnevezni, azt viszont hozzátette, hogy parlamenti párttal egyáltalán nem egyeztet.

A budapesti főpolgármester-választással kapcsolatban megjegyezte, szeretné látni, hogy Szentkirályi Alexandra melyik napon fog visszalépni Vitézy Dávid javára.

Vitézy Dávidnak nagyon szoros kapcsolatai vannak a Fidesszel, mind családi, mind szakmai okokból, hiszen államtitkára is volt ennek a kormánynak

 – mondta róla Magyar. Arra a kérdésre, hogy Vitézy hozzá hasonlóan nem lehet-e egy „megtért fideszes”, azt mondta, hogy más nevében inkább nem szeretne nyilatkozni.

Vitézy Dávid indulásáról többet is megtudhat az RTL Híradó riportjából:


Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#magyar péter#ep-választás#párt#vitézy dávid#Szentkirályi Alexandra#Európa