Belföld

Magyar Péter az ügyészségi meghallgatás után: Rogán Antalék manipulálták a Schadl-Völner-ügy ügyészségi iratait

rtl.hurtl.hu

2024. március 20. 13:45

Magyar Péter azt mondta, hogy hangfelvételekkel tudja bizonyítani az állításait.

Négyórás meghallgatáson vett részt Magyar Péter szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség épületében, ahová tanúként idézték be két Facebook-posztja miatt – derült ki a Talpra Magyar Közösség vezetőjének tájékoztatásából. 

A meghallgatás után úgy fogalmazott, hogy a két Facebook-poszt a Schadl-Völner korrupciós botránnyal volt kapcsolatos, és három fő állítást fogalmazott meg az ügyészeknek:

  1. Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt.
  2. A kormánynak már fél évvel a nyomozás lezárulta előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás folyik. A megfigyelésekről is tudott a kabinet, amely állítása szerint a titkos akciókról szóló információkat Völner Pál volt államtitkár tudomására hozta. Magyar Péter azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki tájékoztatott erről és kit.
  3. Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat. Ez Magyar Péter szerint annyit jelent, hogy „vagy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásítottak benne dolgokat”.

Magyar Péter azt mondta, hogy hangfelvételekkel tudja bizonyítani az állításait. Megkerestük a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát is, válaszukban azt közölték, hogy Rogán Antalnem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele.

Magyar Péter egyébként legközelebb március 26-án 9 órára idézték be, az ügyészekkel pedig abban maradt, hogy akkor magával hozza a bizonyítékokat is. Ha lehetősége van rá, nyilvánosságra is hozza ezeket – fogalmazott. 

További kérdésekre jövő héten akar válaszolni, így nem árulta el azt sem, hogy pontosan honnan vannak az információi. Állítása szerint több hónapja a birtokában vannak a felvételek, amelyeket ő készített, eddig pedig azért nem hozta nyilvánosságra azokat, mert védte a családját. „Őket már nem tudom, de az országot még talán igen” – mondta.

 Azt is megjegyezte, hogy az őt meghallgató két ügyész korrektül járt el.

Beszélt a hvg.hu-n megjelent rendőri jelentésről is, amely arról szólt, hogyan veszekedett volt feleségével, Varga Judittal, amikor még házasok voltak. Megismételte, hogy soha nem bántotta a feleségét, és bírálta a HVG-t amiért szerinte jogsértő módon hozták nyilvánosságra a dokumentum tartalmát. Azt elismerte, hogy találkozott az újságíróval, és beszélt az anyagról, majd bocsánatot is kért amiért propagandistának nevezte őt, az túlzás volt – mondta.

Nem sokkal később az ügyészség a „hiteles tájékoztatás érdekében” kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:„képtelen állítás”, hogy az ügyészség a Schadl-Völner-ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki bizonyítékot semmisített volna meg. 

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

#Belföld#magyar péter#rogán antal#ügyészség

Címlapról ajánljuk