Fotók: Gigantikus esővízgyűjtő tartály került a Klauzál téri csarnok alá
2024. január 30. 19:41
A Klauzál téri Vásárcsarnok tetőjéről fogják gyűjteni a csapadékvizet, ami tisztítás után növények locsolására és takarításra használnak majd.
Behelyezték a Klauzál téri Vásárcsarnok udvara alá azt a 60 köbméteres tartályt, amelybe a csarnok tetőfelületéről fogják gyűjteni a csapadékvizet, ami tisztítást és a szűrést követően alkalmas lesz a növények locsolására és takarításra is – közölte kedden Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.
A tájékoztatás szerint hozzávetőlegesen 2 heti locsolásra elegendő vízmennyiséget tudnak majd így tárolni. A beruházás egyrészt a fenntarthatóságról szól: a vízhiányos, nyári aszályos időszakok ugyanis a jövőben gyakoribbak lesznek, az ivóvízzel való locsolás pedig egyre fenntarthatatlanabb lesz.
Másrészt pedig az ilyen tartályok ellenállóbbá tehetik a kerületünket a szélsőséges időjárással szemben, lévén fennakadásokat és balesetveszélyes helyzeteket tud okozni, amikor az utcákat elönti a hirtelen leszakadó özönvízszerű eső – olvasható a közleményben. Az EU által is támogatott beruházás a Városi Eső projekt keretében valósul meg, következő lépésben óvodákhoz szeretnének elhelyezni esővízgyűjtő tartályokat.
Az eszközről egy látványos videót is megosztottak:
Nyitókép: Niedermüller Péter / Facebook