Belföld

Válság ide vagy oda, az IKEA-s húsgolyóra és bútorokra maradt pénzük a magyaroknak

rtl.hurtl.hu

2024. január 24. 13:50

Több mint 10 százalékkal nőtt az IKEA Magyarország árbevétele tavaly.

Az IKEA Magyarország a 2023-es pénzügyi évben 145 milliárd forint forgalmat ért el, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a három hazai áruházában 8,1 millió vásárlót fogadtak az előző évi 8 millió után.

A tavaly októberben kezdődött első és a mostani árcsökkentési hullám során az IKEA összesen 1773 terméket kínál átlagosan 17 százalékkal kedvezőbb áron – mondta Karina Hartai, az Örs vezéri téri üzlet vezetője. Januárban a mintegy 1700 magyarországi IKEA-munkavállaló bére 9,5 százalékkal nőtt. A bónuszokkal és a nyugdíjjárulékkal együtt a juttatások összege elérte az 1,4 milliárd forintot – fogalmazott.

A 2023-as pénzügyi évben az online eladások aránya nem változott az előző évhez képest, 23,2 százalék maradt, viszont növekedett az egy vásárlásra jutó átlagos költés. Ez az áruházakban 28 605 forint, az online vásárlásoknál pedig 80 705 forint volt. Az IKEA nem számol a szállítási idők növekedésével és a költségek emelkedésével a vörös-tengeri konfliktus miatt – mondta kérdésre válaszolva az MTI tudósítása szerint.

A vállalat termékkínálatának csaknem 60 százaléka fenntartható alapanyagokból készült, míg az értékesített termékek 35 százaléka esett ebbe a kategóriába. Célul tűzték ki, hogy 2025-re a kiszállításoknál 100 százalékban zéró emissziós járműveket használjanak, az éttermi kínálatban pedig tovább nő a növényi alapú ételkínálat, amely a főételeknél elérheti az 50 százalékot jövő év végére, és az ételek 80 százaléka nem tartalmaz vörös húst. 

Az IKEA mintegy 19,2 milliárd forintból bővíti legnagyobb magyarországi áruházát Soroksáron. A novemberben indult és várhatóan 2025-ben záruló átalakítás során az áruház változatlan nyitva tartással üzemel.

 

Nyitókép: Branstetter Sándor / MTVA / MTI

#Belföld#ikea#kereslet#húsgolyó#bútor