Belföld

Romsics Ignác: az Orbán-rendszer nem diktatúra, de nem is demokrácia, hanem hibrid rendszer

rtl.hurtl.hu

2023. december 18. 7:38

A történész szerint autokráciában élünk.

Romsics Ignác történésszel készített interjút a hvg360.

„Természetesen tudom, hogy a Fidesz ismételten kétharmad körüli országgyűlési többsége miatt 2010 óta ez már nem az a demokratikus szabályok között versengő többpártrendszer, ami a rendszerváltás utáni első két évtizedet jellemezte. Hanem egy olyan dominánsnak nevezhető pártrendszer, amelyben a többséget alkotó párt – ez esetben a Fidesz – szava a meghatározó szinte minden téren” – mondta el a történész.

Majd így folytatta:

„Az ellenvélemények mindazonáltal még ma is felszínre juthatnak - a parlamentben és a nyilvánosság más fórumain egyaránt. Ez sem a Rákosi-, sem a Kádár-rendszerben nem így volt. Azok egypárti diktatúrák voltak, az Orbán-rendszer viszont olyan domináns párthierarchiával rendelkező korlátozott parlamentarizmus, amelyet egyetlen szóval autokráciának nevezhetünk. Nem diktatúra, de nem is demokrácia, hanem olyan hibrid rendszer, amely az állam- és kormányrendszerek skáláján valahol a kettő között helyezkedik el.”

A történész szerint „ha a magyar történelemben 20. századi analógiát keresünk, akkor azt leginkább a Horthy-rendszerben találhatjuk meg”.

Nyitókép:  MTI/Lakatos Péter

#Belföld#romsics ignác#történész#orbán viktor#horthy miklós

Címlapról ajánljuk