Visszavonta a kormányhivatal a Magyar Rádió egykori épületegyüttesére kiadott bontási engedélyt
2023. december 6. 15:49
Váratlan fordulat következett be a Magyar Rádió épületeinek ügyében: az elmúlt hetekben eljáró kormányhivatal visszavonta a már kiadott bontási engedélyt.
Visszavonták a Magyar Rádió egykori épületegyüttesének már kiadott bontási engedélyét – írja a 24.hu.
Mint arról az rtl.hu és a Híradó is beszámolt, Lázár János építési és közlekedési miniszter nemrégiben egy szakbizottsági meghallgatásán azt mondta: „ha valamit le kell bontani Budapesten, az a Rádió volt épülete, ahonnan ávósok lőttek 1956-ban a tömegbe”.
A Magyar Rádió egykori épületeire november végén ki is adták a bontási engedélyt, területén a tervek szerint a Pázmány Péter Egyetem kampuszát húznák fel. Ehhez azonban teljesen el kell bontani nyolc épületet, a VIII. kerület vezetése és helyi civilek pedig arra panaszkodtak, hogy nem vonják be őket a döntésekbe, a projekt pedig ebben a formájában szerintük átláthatatlan.
A 24.hu emlékeztet: a kormány december elsején egy olyan rendeletet adott ki, ami szerint az eljáró építési hatóság egy kiemelt beruházás esetén – mint amilyen a Rádió korábbi tömbje is – nem veheti többé figyelembe a helyi önkormányzat által megállapított örökségvédelmi követelményeket, így
megkerülhető a helyi védelem alá helyezés, ami legfeljebb egy évre blokkolta volna a bontási munkákat.
Pikó András, Józsefváros polgármestere szerint egyértelműen a Pázmány leendő kampusza miatt hozták létre ezt a jogszabályt. Az ügyben azonban december 5-én kedden fordulat következett be: az elmúlt hetekben eljáró Pest Vármegyei Kormányhivatal
visszavonta a már kiadott bontási engedélyt, amit éppen a kerületi helyi védelem alá helyezéssel indokolt.
Mint írja a portál, ez annyit jelent, hogy a rendelet hibás volt, hiszen a döntést már annak megjelenése előtt meghozták, így nem volt érvényes a jelenlegi helyzetre. Ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőben biztosan állni fognak a Rádió egykori épületei, hiszen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mint beruházó-építtető újra leadhatja a kérését. A kerületi önkormányzat december 11-re közmeghallgatást írt ki az ügyben, hogy megtudják, mit gondolnak a józsefvárosiak a projektről.
Nyitókép: RTL