Belföld

Donáth Anna egy DK-mentes ellenzéket szeretne, nincs több közös lista Gyurcsánnyal

rtl.hurtl.hu

2023. november 27. 6:37

Donáth Anna már tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel.

Donáth Anna a jövőben biztosan nem indul közös listán Gyurcsány Ferennccel. Erről a Szabad Európának adott interjújában beszélt a Momentum politikusa. Donáth Anna kijelentette, hogy tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni a Demokratikus Koalíció elnökével, de ez többször nem fog előfordulni. Az EP-képviselő közölte:

Nem lesz még egyszer olyan lista, amelyen Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc neve együtt szerepel.

Közölte, tévedés volt, amikor a választói akarat hatására közös listán indult az ellenzék 2022-ben. Donáth Anna elmondta, hogy levonták a konzekvenciákat az eredményből, és arra jutottak, hogy előbb az ellenzéket kell megújítani. Ezért Momentum most olyan szövetség megépítésén dolgozik, amelyhez csatlakozni tudnak azok a pártok, politikusok és civil szervezetek is, amelyek szeretnének egy DK-mentes ellenzéket.

Donáth elmondta, nincs az ellenzéki munkának annál nagyobb kritikája, mint ha az látszik egy közvélemény-kutatásból, hogy a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen ellenzéki párt, amely erősödni tud.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Belföld#donáth anna#gyurcsány ferenc#momentum#dk#közös lista#lista#választás#ellenzék#fidesz

Címlapról ajánljuk