Belföld

„A halállal való szembenézés kínkeserves” – megrázó videóban mutatja be betegségét Karsai Dániel

rtl.hurtl.hu

2023. november 20. 12:42

Karsai Dániel közzétett egy videót, amelyben megmutatja, mennyit romlott az állapota mindössze két év alatt. A gyógyíthatatlan, ALS nevű betegségben szenvedő alkotmányjogász célja ezzel nem az önsajnáltatás, hanem hogy „minél teljesebb képet” adjon helyzetéről.  

„A halállal való szembenézés kínkeserves, úgy is mondhatnám, nagyon szar dolog” – írta Karsai Dániel a Facebook-oldalán. A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász bejegyzésében közzétett egy megrázó videót, amelyből kiderül, mennyit romlott az állapota az elmúlt két évben.

Pontosan két éve, 2021. november 20-án vizsgáztam le Ju-jistuból barna övre. Ekkor, 44 évesen, fizikailag és mentálisan a csúcson voltam. Két évvel később, az ALS előrehaladott állapotában gyógytornázás közben a képességeim maximumát a fekvésből felállás jelenti

– írta Karsai.

Az alább megtekinhető videóban az övvizsgából és a gyógytornából vágott össze képsorokat. „Tökéletesen látszik rajta, ez a betegség hogyan emészti fel az embert. A célom vele nem az önsajnáltatás, hanem minél teljesebb kép adása a helyzetről, amiben vagyok” – fogalmazott friss bejegyzésében.


Mint arról beszámoltunk, szakértőket is meghallgatnak majd Karsai Dániel ügyében a strasbourgi emberi jogi bíróságon. Szerinte ez azért jelentős fejlemény, mert eddig nem volt ilyenre példa a hasonló eljárásokban. Karsai ügyéről november 27-én és 28-án tárgyalnak Strasbourgban és akár már a jövő év elején döntés születhet. Ha nyer, a magyar kormánynak a változtatnia kell a jelenlegi jogszabályokon. Nemrégiben arról is írtunk, hogy Karsai nemzeti konzultációt tartana az eutanáziáról.

Karsai Dániel ügyével korábban az RTL Híradója is foglalkozott:


Nyitókép: RTL

#Belföld#karsai dániel#als#gyógyíthatatlan betegség#eutanázia#megrázó#Videó