Belföld

Kivághat egy erdőt Szegeden az egyházmegye, mert a kormány egy rendelettel elintézte az önkormányzat ellenállását

rtl.hurtl.hu

2023. november 17. 15:31

A város szerette volna megvédeni a fákat, de a kormány keresztülhúzta a terveit.

Egy nemrég kiadott rendelet borzolja a kedélyeket Szegeden, ugyanis a kormány még tavaly ősszel egy 6 hektáros erdőt adományozott a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, a Szent Gellért Fórum, az egyházmegye stadionkomplexuma mellett, hogy ott iskolát építsen. A szegedi önkormányzat azonban szerette volna megőrizni az egybefüggő, nagyobb méretű erdőt.

Az önkormányzat a november 17-i közgyűlésen egy átminősítését tiltó helyi rendeletet akart elfogadtatni, amitől azt remélték, hogy nem lesz értelme kivágni a fákat. Ezzel időt akartak nyerni, hogy közösen kijelöljenek egy másik helyszínt a beruházás számára – írja a Szegeder.

Csakhogy a kormány november 16-án este kiadott egy rendeletet, miszerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő beruházásoknál változtatási tilalom innentől fogva nem alkalmazható.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolaépítése elől ezzel lényegében minden jogi akadály elgördült, mivel ezentúl a terület átminősítését nem tilthatná meg a város, és kivághatják az erdőt a Szent Gellért Fórum mellett

Az MTI tudósítása szerint a katolikus iskola építéséről a pénteki közgyűlésen is vitáztak. 

Az előterjesztést készítő Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester a vita során kifejtette, a tilalom elrendelésével az önkormányzat célja az volt, hogy ne egy hathektáros erdő helyén, hanem másik területen épülhessen föl a tervezett iskolaépület. Hozzátette: Szegeden nincs iskolakapacitás-hiány, így önmagában ez nem is indokolná az új iskola kialakítását.

Haág Zalán (KDNP) frakcióvezető hangsúlyozta, jogellenes a közgyűlés döntése, mert egy csütörtökön megjelent kormányrendelet megtiltja a változtatási tilalom elrendelését az oktatási beruházás tervezett helyszínén.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester közölte, az önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a püspökséggel és a kormányhivatallal, és az érintett területtől néhány száz méterre három alkalmasabbnak tűnő terület ajánlott a fejlesztéshez, ahol fakivágás nélkül megvalósulhatna az iskolaépítés.

A polgármester hangsúlyozta, kétharmados jogszabály utalja kizárólagos önkormányzati hatáskörébe a településrendezési kérdéseket, ezért a városvezetés kész arra, hogy a szükséges jogi lépéseket megtegye.

A Híradó tudósítása az egyházmegye terveiről: 


Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

#Belföld#szeged#egyházmegye#iskola#fakivágás#erdő#erdőkivágás#szent gellért fórum#Szeged-Csanádi Egyházmegye

Címlapról ajánljuk