Belföld

Schadl György állítólag szemet vetett az egyik tanú „vízmeghajtású gépkocsimotor” találmányára

rtl.hurtl.hu

2023. november 7. 11:25

A találmány Nikola Tesla elképzelésein alapult, a végrehajtói kar egykori elnöke annyira hitt a projektben, hogy céget is alapított a fejlesztésére.

A vízmeghajtású gépkocsimotor feltalálójának meghallgatásával folytatódott kedden Schadl György és Völner Pál, valamint társaik büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, olvasható a Blikk tudósításában.

Az rtl.hu írt először arról Schadl György Völner Pál segítségével próbált pályázati pénzeket szerezni egy találmány fejlesztésére.

Ez az eszköz a hivatalos álláspont szerint vízből állít elő mechanikai, illetve villamos generátorhoz kapcsolva villamos energiát. Völner Pál a vádirat szerint egy beszélgetésben elmondta, hogy ha már megnyerték a pályázatot, senki sem fogja ellenőrizni, valójában volt-e reális esély a pályázatban megjelölt cél elérésére. A szükséges pályázati pénz nagyságát a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint egymilliárd forintra becsülték, Völner Pál szerint ebből 600 millió forint lett volna a fejlesztés költsége, a többit pedig a fejlesztő mérnököknek kellett volna fizetni egyebek mellett a szellemi tulajdon megváltásáért.

A motort egy cégnél akarták hőtermelésre hasznosítani, Völner Pál pedig a vádirat szerint azt vállalta Schadl Györggyel egyeztetve, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkáránál eléri, írjanak ki pályázatot csökkentett széndioxid kibocsátásával járó építőanyag gyártására, amelyre majd ezzel a céggel pályáztak volna.

Ajánló: „Minden segítséget jó szándékból tettem” – Völner Pál szerint képviselőként nem fordíthat hátat a hozzá fordulóknak

A törvényszék kulcsfontosságú tanúként hallgatta meg kedden K. Szabolcsot, akinek kezdetleges stádiumban lévő találmányára, a „vízmeghajtású gépkocsimotorra” vetett szemet Schadl György. A végrehajtói kar egykori elnöke tényleg hitt a találmány sikerében, még egy céget is alapított, hogy a projektet fejleszteni tudják. A cégalapításra azért volt szükség mert csak így tudtak hivatalosan állami támogatásokra pályázni.

Társammal kezdtünk a motor fejlesztéséhez, amely egyébként a híres fizikus, Nikola Tesla elképzelésein alapult. Először a harmadrendű vádlott, R. Róbert finanszírozta a kutatásainkat, eszközbeszerzéseinket, mintegy 180 millió forintot invesztált bele a projektbe az évek során. 2017 körül kapcsolódott be az ő barátja, Schadl György, tőle kaptuk ettől kezdve kutatótársammal havi 500 ezer forintos fizetést. Gyuri gondoskodott arról, hogy kapcsolatai révén ismertté váljon a találmány

– mondta K. Szabolcs, aki egyébként gépszerelőként dolgozik, állítása szerint korábban több találmánya is volt. A lap a tanú vallomására hivatkozva megemlíti, hogy ettől fogva hazai és külföldi szakemberek is gyakorta megjelentek a Schadl által biztosított érdi telephelyen.

Kínából, Albániából is érkeztek fizikusok, kémikusok, és a Magyar Tudományos Akadémia is vizsgálta a szerkezetet. Többször jelen volt Schadl György társaságában Völner Pál is. Egy alkalommal éppen az ő segítségével fékeztünk meg egy tüzet. A gép a leállításkor kigyulladt, Völner Pál azonnal adott egy üveg vizet, azzal oltottuk el a kiáramló 1200 fokos levegőtől lángra kapott szerkezetet

– emlékezett vissza a tanú.

A bíróságnak azt is elmesélte, hogy a Schadl Györggyel folytatott beszélgetések során heti rendszerességgel szóba került, hogy pályázatokon kellene indulniuk. Schadl Györggyel 70 százalékos részesedésben állapodtak meg, a két feltaláló 30 százalékban részesült a tulajdonosi jogokból, bevételekből. Mindezért 120 milliót ajánlott fel Schadl, ha el tudják adni a találmányt, írja a lap.

A vád szerint Schadl György megkérdezte a találmányáról Süli Jánost is, aki akkoriban paksi beruházást felügyelő miniszter volt.

A Schadl-üggyel korábban az RTL Híradója is foglalkozott:

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#schadl györgy#találmány#schadl-ügy#völner pál

Címlapról ajánljuk