Belföld

Ennyiért vesz lélegeztetőgépeket a Magyar Honvédség, miközben 17 ezer egy raktárban porosodik évi egymilliárdért

rtl.hurtl.hu

2023. november 7. 6:05

A koronavírus időszakában csaknem 17 ezer lélegeztetőgépet vásárolt a magyar állam 300 milliárd forintért. A beszerzések nem minden részlete ismert, így azt sem lehet tudni, hogy egészen pontosan milyen gépeket vettek meg és milyeneket raktároznak évi egymilliárd forintért egy érdekes hátterű cégnél. Az biztos, hogy a Magyar Honvédségnek másmilyenekre volt szükségük. 

Egyre furcsábban alakul a koronavírus-járvány alatt 300 milliárd forint közpénzért vásárolt csaknem 17 ezer lélegeztetőgép ügye. A Transparency International két éven keresztül pereskedett az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal a lélegeztetőgépek továbbértékesítéséről szóló adatok megismeréséért, így végül nagy nehezen kiderült, hogy egyetlen eszközt sem adtak el. Az RTL-nek akkor a kormány azt a magyarázatot adta, hogy a legrosszabb forgatókönyvekre is fel kell készülni. 


A megvásárolt lélegeztetőgépeket azonban tárolni kell valahol: az RTL Híradó tudta meg, hogy korábban a Rogán Antal által kidolgozott, államilag támogatott nemzeti lakáslottóról elhíresült cégé az a raktár, ahol a lélegeztetőgépek jelenleg is hatalmas polcokon vesztegelnek, méregdrágán. A raktárt tulajdonló cég ugyanis évente csaknem egymilliárd forintot kap:


Bár azt hihetnénk, hogy ilyen tartalékok mellett, ha egy kórháznak vagy akár a Magyar Honvédségnek lélegeztetőgépre van szüksége, levesznek néhányat a polcról, nem ez történt. Szeptember 22-én a Magyar Honvédség október 3-i ajánlattételi határidővel közbeszerzést írt ki lélegeztetőgépek vásárlására, ezt nem sokkal később Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írta meg Facebook-oldalán. Az rtl.hu kérdésére a Magyar Honvédség akkor azt válaszolta, hogy:

A magyar katonaegészségügy a NATO-szabványnak megfelelő eszközöket tervez beszerezni, amelyek markánsan különböznek a civil ellátási rendszerben használt eszközöktől, és amelyek jellegüknél fogva hatékonyan képesek támogatni a műveletekben történő sérültellátást. Nagy hangsúlyt fektetünk az eszközök mobilitására, az autonóm működés fontosságára, a tábori körülmények közötti alkalmazhatóságra, szállíthatóságára, valamint erősítjük a légi egészségügyi kiürítés szigorúan szabályozott orvostechnikai hátterét is.

A Honvédelmi Minisztérium szerint „az egészségügyi ellátó képesség további fejlesztése érdekében a speciális kritériumoknak megfelelő lélegeztetőgépek beszerzése szorosan kapcsolódik a Magyar Honvédség modernizációjára és fejlesztésére vonatkozó kormányzati célkitűzésekhez. A Magyar Honvédség ezen eszközök segítségével a NATO számára felajánlott képességeit erősíti”.

Az eljárás nyertese is megvan: a Dräger Medical Magyarország Kft. nettó 3,6 millió forint egységáras ajánlatával. Más jelentkező nem is volt.

A megbízást nettó 40 millió forint értékű keretszerződésként írták ki, ennek terhére vásárolhatnak majd a gépekből a telepített kórházi képességek támogatására. 

Hogy pontosan milyen típusokról van szó, az a közbeszerzési dokumentációból nem derült ki. De ha kiderülne, vélhetően akkor sem lehetne összevetni a 300 milliárdos készlettel – amelynek minőségéről aggasztó hírek is napvilágot láttak a járvány időszakában. A Direkt36 nyomozása szerint az egyik hongkongi cég szerződéséből még az sem derült ki pontosan, hogy milyen típusú készülékekről van szó. Árnyalja a képet, hogy a Direkt36 szerint a Kínából beszerzett lélegeztetőgépek több kórházban is meghibásodtak, egy dunántúli kórházban több készülék füstölni kezdett, amikor csatlakoztatták a hálózathoz, a Dél-pesti Centrumkórházban pedig be sem tudták üzemelni őket. Még a legjobbnak tartott kínai típus, a VG70-es gyártója is több figyelmeztetést adott ki saját terméke hibái miatt.

Nagyon úgy tűnik, hogy már soha nem fogunk tisztábban látni. A Transparency International ugyanis hiába perelte ki jogerősen a beszerzések részleteit, a dokumentumok helyett csak egy egyoldalas papírt kaptak, amely szerint már megsemmisítették azokat:


Nyitóképünk illusztráció. – Fotó: Kovács Ildikó / MTI

#Belföld#lélegeztetőgép#közbeszerzés#magyar honvédség#kórház#ma