Hazaengedték az újbudai nyugdíjast, aki halálba segítette a feleségét, majd magával is végezni akart
2023. november 7. 8:23
A férfit felesége megölésével gyanúsítják.
Hazaengedték azt az újbudai férfit, aki a halálba segítette a feleségét, majd magával is végezni akart, ez azonban nem sikerült. Az idős férfit felesége megölésével gyanúsítják. Szerinte mindent közösen döntöttek el, súlyos betegségeik miatt szerettek volna együtt meghalni, írja a Blikk.
Emlékeztetnek rá: az eset a XI. kerületi Lecke utcában történt, augusztus végén. A szomszédok elmondása szerint a házaspár, Erika és István már hónapokkal korábban közölték velük, hogy megölik önmagukat. A lap szerint búcsúlevelet is írtak.
Mint írják, kettős öngyilkosságot kíséreltek meg, viszont nem haltak bele a sérüléseikbe, így István szíven szúrta feleségét, így segítve őt a halálba. A férfi kórházba került, gyanúsítottként kihallgatták, majd hetekkel később hazaengedték a pszichiátriáról.
A Blikk információi szerint István hazatért az otthonába, oda, ahol feleségével öngyilkosságot kíséreltek meg. Mint írják, az idős férfi nem érti, miért vádolják emberöléssel, amikor ők közösen megállapodtak a feleségével abban, hogy mi történjék.
A rendőrség azonban emberölés miatt nyomoz most, írja a lap.
Ha úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a lelki elsősegély-szolgálat a nap 24 órájában elérhető, bármely szolgáltatótól ingyenesen hívható telefonszámát: 116-123
Nyitókép (illusztráció): Getty Images