Belföld

Hipó került a vízvezetékbe az ELTE TTK-n, elpusztult számos laboratóriumi állat

rtl.hurtl.hu

2023. október 6. 18:11

A 444 úgy tudja, több kutatási eredmény is megsemmisült a szennyezett víz miatt.

Egy évvel ezelőtt az energiaárakra és a takarékosságra való hivatkozással a kormány elzáratta a meleg vizet az ELTE épületeiben, így a természettudományos laboratóriumnak helyet adó lágymányosi kampuszon is, ahol sejthető volt, hogy az alaptevékenységhez sok helyen mégiscsak szükség lesz a vízre. 

A 444 szerint így is lett, ezért a legtöbb tanszék kénytelen volt bojlereket beszerezni. Magát a központi melegvíz-szolgáltatást azonban csak most vasárnap kezdték el visszaállítani.

A lap úgy tudja, mivel attól tartottak, hogy az egy éven át pangó vezetékekben esetleg megtelepedett valami, az üzemeltető úgy döntött, hipóval mossa át a rendszert annak újraélesítése előtt. Csakhogy a lap szerint a melegvíz-körből több alrendszerbe is átszivárgott a magas klórtartalmú hipó, vagyis a nátrium-hipoklorit. 

A dologra a 444 értesülései szerint azért figyeltek fel, mert vasárnap este tömegével kezdtek dögleni a halak egy biológiai laborban: a lap úgy tudja, vannak kutatási projektek, amiket akár több hónappal is visszavet az érintett halak pusztulása. De nemcsak élő állatok károsodtak, valószínűleg rengeteg mérési eredményt is kidobhatnak, amelyekhez a hét elején lágy vizet használtak.

Az ELTE sajtóosztálya a lapnak azt írta: „A tisztító folyadék mechanikai hiba miatt kerülhetett a vízrendszerbe, a hibát az ELTE Műszaki Főigazgatóság munkatársai azonnal elhárították. A vizsgálat és az esetleges károk felmérése jelenleg folyamatban van.”

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

#Belföld#elte#ELTE TTK#meleg víz#hipó#vízvezeték#víz#csatorna#laboratórium#kutatás