Belföld

Díszpolgári címet kapott Matolcsy György Kecskeméten, ahol rokona a polgármester

rtl.hurtl.hu

2023. október 3. 16:30

„Matolcsy György élete számos ponton kötődik Kecskemét város életéhez” – írja sajtóközleményében az MNB.

A kecskeméti önkormányzat a Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető címet adományozta Matolcsy Györgynek, amit a Magyar Nemzeti Bank elnöke a tegnapi napon vett át ünnepélyes keretek között, adta hírül a Magyar Nemzeti Bank.

Közleményükben azt írták: Matolcsy György élete számos ponton kötődik Kecskemét város életéhez. Édesapja, id. Matolcsy György animációsfilm-producerként és filmtörténészként a Pannónia Filmstúdió, illetve a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műterem – a későbbi Kecskemétfilm Kft. – egyik alapítója volt.

A Matolcsy György nevéhez fűződő Széchenyi-tervnek köszönhetően Kecskemét a 2000-es évek elején olyan forrásokhoz jutott, amelyekkel jelentős sport- és turisztikai beruházások valósulhattak meg a városban, majd később tevékenyen járult hozzá Kecskemét kiemelt járműipari központtá nyilvánításához, melynek révén számottevő infrastrukturális vagyon is gyarapította a várost. Ugyanerre az időszakra tehető a minisztériumához tartozó szakképzési struktúra megreformálása, a duális képzési modell bevezetése, melynek Kecskemét a zászlóshajója lehetett, írták.

Felidézték: Matolcsy György már 2010-es évek elején hangoztatta, hogy Kecskemétnek egyetemre van szüksége. A „kecskeméti felsőoktatás újabb fénykora”, a Neumann János Egyetem létrejötte az ő nevéhez fűződik. A díszpolgári cím a város gyarapodásáért évtizedeken keresztül tett erőfeszítéseinek elismerése.

A bank képeket is megosztott az átadóról, amelyeken a bankelnök másodunokatestvére feleségével, a várost fideszes színekben vezető Szemereyné Pataki Klaudiával látható.

Nyitókép: MNB

#Belföld#matolcsy györgy#kecskemét#díszpolgár#polgármester#mnb#fidesz