Belföld

„Agyára ment a hatalom” – éjszaka is túlóráztathatták a fiatalokat a zánkai Erzsébet-táborban

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 29. 6:57

Az érintettek szerint azért, hogy papíron minden rendben legyen, a beosztás és a jelenléti ív eltért egymástól.   

A Népszava információi szerint a zánkai Erzsébet-tábor boltjában 16-17 éves diákok is dolgoztak, akiket egy ideig napi nyolc óránál hosszabb munkavégzésre is igénybe vettek, olykor este tíz után is. Mindkettő szabálytalan, ahogy a délutáni műszakot követő délelőtti is, miután így nem biztosított a 12 órás pihenőidő. 

Az érintettek szerint azért, hogy papíron minden rendben legyen, a beosztás és a jelenléti ív eltért egymástól. A lap hiába kereste az alapítványt, az elhárította kérdéseiket, az üzemeltető kft. hetekig nem reagált rájuk, majd a Népszava érdeklődésének másnapján nagy lett a sürgés-forgás a boltban.

Az Erzsébet-táborokat 2012-ben hozta létre az Orbán-kormány, 2016-ban-ban pedig egyszerűen elajándékozták az addig állami tulajdonban lévő zánkai és fonyódligeti üdülőkomplexumot. 2017-ben a kormány úgy döntött, hogy az állam összesen 26 milliárd forintot költ a már nem állami kézben lévő táborok felújítására, a munkákból milliárdos tételek jutottak Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez konzorciumi tagként, erről korábban a 24.hu írt.

A táborba érkező gyerekek ellátásáért az Erzsébet Gyermektáborok Kft. felel 169 munkavállalóval és az idénymunkásokkal. A Népszavát 16-17 évesek keresték meg, akik szüleik tudtával a nyári, vegyesbolti foglalkoztatásukkal elégedetlenkedtek. Elmondásukat több 18 év feletti fiatal is megerősítette. Egyikük szerint a délutáni műszak 13:40-kor kezdődött és 22:00 óráig tartott, a boltfeltöltést-takarítást csak ezután kellett elvégezniük, így esetenként 1,5-2 órával tovább dolgoztak.

A rendkívüli éjszakai munkáért bért nem kaptunk, kiskorúként hivatalosan nem is kaphattunk, de munkaidő-kompenzációt, szabadidőt is csak ritkán. Heti két szabadnapunk volt, és a legtöbb esetben tíz óránál többet dolgoztunk

– fogalmazott. Egy másik fiatal arról számolt be, hogy egyszer délutánra kellett cserélnie egy műszakot, és miután éjjel fél tizenkettőkor végezett, másnap elaludt. Húsz percet késett és ezért 2,5 órát kellett túlóráznia. Aznap és előző nap is tíz és fél órát dolgozott, körülbelül hét órát tudott aludni. Panaszaival az üzemeltetésvezető a részlegvezetőhöz irányította, akivel a fiatal szerint nehéz szót érteni, 

nem egy bájos asszony, agyára ment a hatalom. Szeret kedveskedni a fölötte állókkal, de nagyon meg tudja alázni azokat, akik alatta vannak.

A fiatal szóbeli panaszát után 15 órára módosították a délutáni műszak kezdetét, 23 óra utáni zárással. A lap hozzáteszi: nehéz ezt másként értelmezni, mint a hiba belátásaként. Nyolc óra lett a tényleges munkaidő, túlóra nélkül, de éjszakai zárással, ami után a délelőtti műszak szintén megterhelő, kiskorúak esetében pedig szabálytalan, hangsúlyozza a Népszava. 

A Fókusz mutatta be Levente mindennapjait, tavaly focizás közben a betonba csapódott vele egy kézilabda kapu a zánkai Erzsébet-táborban. Az okos, tehetséges focista fiú sokáig élet és halál között lebegett, minden agyi területe sérült. Szinte semmi esélyt nem jósoltak neki. Levi egy hónapig feküdt éberkómában, 9 hónap után azonban elhagyhatta a kórházat. Levente azt mondja, a balesete előtt szinte gyorsabban számolt a számológépnél, és jó sportoló is volt, a végzetes nap óta azonban minden megváltozott:


Nyitókép: Katona Tibor / MTI

#Belföld#erzsébet-tábor#túlóra#szabálytalanság#diákmunka

Címlapról ajánljuk